Pest vármegyében, az Aszódi járásban, Galgahévíz településen gyűlt össze a Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma programban résztvevő gazdálkodó partnercsapat és az ÖMKi 2023. novemberének utolsó napján, hogy közösen értékeljék ki a 12 gazdaság talajtani adottságait, az alkalmazott művelési technológiáik előnyeit és hátrányait. Cél volt még, hogy egymás jógyakorlataiból is inspirációt merítve segítsenek javítani a gazdaságok termelékenységén és fenntarthatóságán.

Az ÖMKi írta meg, hogy a Magyarországi Agroökológia Hálózat Egyesület áltat koordinált programban részt vevő gazdaságok talajtani adottságaik, gépesítettségük és az alkalmazott technológiák tekintetében is nagyon színes palettán helyezkednek el (agrárerdészeti program, madárvédelmi program, ökogazdálkodók, konvencionális gazdálkodók, állattartók) és ez a változatosság jó lehetőséget kínál a bőséges tapasztalatgyűjtésre. Már a gazdálkodók kiválasztásában is szerepet játszott a földrajzi elhelyezkedésük, ugyanis az intézet szakemberei szerették volna a legváltozatosabb tájegységekre elvinni a regeneratív gazdálkodással kapcsolatos ismereteinket, illetve szerették volna azt is, hogy ők maguk is széles körből merítsenek gyakorlati tapasztalatokat.

A Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma programban résztvevő gazdálkodó partnercsapat és az ÖMKi 2023. novemberének utolsó napján találkozott, hogy közösen értékeljék ki a 12 gazdaság talajtani adottságait, valamint az alkalmazott művelési technológiáik előnyeit és hátrányait - Fotó: ÖMKi, partnerlátogatás

A projektben tavasszal és ősszel is szerveztek gazdaságlátogatásokat mind a 12, a programhoz csatlakozott vállalkozásnál, amely során a kutatóik felmérték a gazdaságokban alkalmazott technológiákat. Tavasszal minden gazdaságban talajmintát is vettek a művelt területekről - írták.

A talajmintákat nyárra értékelte ki a lengyel együttműködő laboratórium, így az ősz során már az eredményekről is tudták tájékoztatni a partnereket. Emellett a kutatóik elkezdték a gazdálkodásról begyűjtött adatokat figyelembe véve keresni az eredményekben az ok-okozati összefüggéseket.

Az eredmények és a következtetések

A műhelymunka során az ÖMKi szakemberei, Allacherné Szépkuthy Katalin, Berényi Üveges Judit és Dani Mária ismertették a laboreredményeket és mutatták be a vizsgálatok alapján levonható következtetéseket és tanulságokat az egyes gazdaságokra vetítve. A laborvizsgálatok eredményétől függően a talajok mikrobiológiai diverzitásuk és aktivitásuk alapján különböző kategóriákba kerültek. 

Az ÖMKi által vizsgált talajok többsége alacsony-közepes vagy átlagos mikrobiális aktivitást és diverzitást mutatott, de voltak meglepően gyengék és kifejezetten magas diverzitást és aktivitást mutatók is. Számukra is érdekes tanulság volt, hogy önmagában az ökológiai talajművelés nem feltétlenül eredményez jó mikrobiális aktivitást és jó talajállapotot, hiszen a túlművelés káros hatása szó szerint „kő keményen” megmutatkozik még az ilyen gazdaságokban is.

Láttak évtizedek óta ökológiai módon művelt területeket, amelyeknek leromlott a fizikai állapota (tárcsatalp/eketalp réteg, elporosodott talajfelszín, erodáció) és olyat is, amely annak ellenére, hogy homokos talaj, megfelelő talajműveléssel és szerves trágya használatával nagyon jó eredményeket mutat (relatíve magas szerves anyag tartalom, magas mikrobiális diverzitás és aktivitás) - közölték.

Pockok és gondok

Kihívások azonban bőven akadnak a regeneratív személettel ismerkedő, vagy regeneratív gazdálkodást folytató partnerek életében is: óriási károkat okozott országszerte a mezei pocok invázió és nehéz feladat elé állítja a gazdákat az élesre nyíló agrárolló. Az inputanyag-extenzíven, de tudás-intenzíven gazdálkodó partnerek példáján keresztül viszont az is tapasztalták az ÖMKi szakemberei, hogy tudatos tervezéssel és költségcsökkentéssel is lehet az eredményességet növelni.

A talajállapot az egyik partnergazdaság földjén - Fotó: ÖMKi

A képzések és konzultációk során átadott elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalatok közös kiértékelése abban segíti a gazdákat, hogy jobban megértsék és más szemszögből is megvizsgálják a gazdálkodásuk folyamatait. Ennek fényében a 2024-es évben folytatják az együttműködést és a képzéssorozatot a meglévő partnerenkkel, továbbá újabb 6 gazdasággal bővül a regeneratív csapat - írták.

A műhelymunka az Európai Bizottság által finanszírozott, az EIT Food által támogatott, a Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma program keretében valósult meg, az ÖMKi a Magyarországi Agroökológia Hálózat Egyesület partnere.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Partnerhírek
Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás