Falusi szálláshelyfejlesztésre, új szálláshely kialakítására, meglévő felújítására, bővítésére lehet pályázni. Kiegészítőleg betervezhető egyéb, a szálláshely működését segítő tevékenységek. Szalontai Jenő pályázatíró foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat erről.

2021. december 8-tól beadható a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja - Vidéki turizmus fejlesztése VP6-6.4.1-1 pályázat. Ez a gazdák szálláshely fejlesztéseit támogatja. A pályázatot annak érdemes átnéznie, aki tudja igazolni, hogy az előző lezárt, teljes üzleti évben (2020) árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott (a mezőgazdasági szolgáltatás is ide tartozik), és székhelye / telephelye 12 hónapja vidéki térségekben elhelyezkedő településen van.

Szalontai Jenő pályázatíró

Vidéki térségnek a 10 ezer főnél kevesebb vagy 10 ezer fő feletti lakossággal rendelkező tanyás települések külterületei számítanak.

Mennyi pénzt lehet nyerni, milyen támogatással?

  • maximum 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatást,
  • 50-70% támogatási mértékkel a hátrányos helyzettől függően (290/2014 (XI.26.) Korm. rendelet)

Mire lehet igényelni a támogatást?

Vannak kötelezően megvalósítandó és választható tevékenység kategóriák.

Kötelezően megvalósíthatóak az alábbiak (ezekből egyet kell választani):

  • Újonnan építendő (új épület) szálláshely létesítése
  • Újonnan kialakítandó (épület felújítása és/vagy bővítése) szálláshely létesítése
  • Meglévő (szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezik) szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése
  • Meglévő szálláshely bővítése új épülettel

Választható tevékenységek (a fenti kötelező választás után, innét lehet választani, igény szerint):

  • Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése
  • Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása a projekt által érintett épület tekintetében.
  • Eszközbeszerzés pl.: szobák és közös helyiségek berendezési tárgyai, konyha és tálaló helyiség eszközei és bútorai stb.
  • Általános költségekhez kapcsolódó tevékenységek: projekt-előkészítés, terület-előkészítés, műszaki ellenőri szolgáltatás igénybevétele, könyvvizsgálói szolgáltatás igénybevétele, projektmenedzsment (maximum a beruházás 5%-a)
  • Ingatlan vásárlása (maximum a beruházás 2%-a)
  • Számítástechnikai eszközök és digitális okmányolvasók beszerzése (max. 1 millió Ft)
  • A szálláshelyhez közvetlenül kapcsolódó, telekhatáron belüli út, járda, parkoló kialakítása
  • Vagyonvédelmet célzó beruházások pl. kerítés, kamerarendszer stb. kialakítása, beszerzése, üzembe helyezése
  • Kiegészítő infrastruktúra kiépítése
  • Immateriális javak beszerzése (max. 1 millió Ft)

Meddig lehet beadni a pályázatokat?

A beadás szakaszos. Ez azt jelenti, hogy az előre közölt szakaszokban bevárják az összes pályázatot. Majd a szakaszban lévőket elkezdik bírálni, pontozni. Ezek alapján látják az igényeket. Ha az igény nagyon meghaladja a rendelkezésre álló keretet akkor szakaszhatárnál leállítják a beadás lehetőségét. Tehát érdemes mielőbb beadni a pályázatot, de ennél is fontosabb a pontos, precíz pályázati anyag összeállítása.

Első szakasz: 2021. december 8. – 2021. december 22.
Második szakasz: 2022. január 12. – 2022. január 26.
Harmadik szakasz: 2022. január 27. – 2022. február 10.
Negyedik szakasz: 2022. március 23. – 2022. április 6.
Ötödik szakasz: 2022. április 7. – 2022. április 21.

Milyen esély van a nyerésre?

Nagy a nyerési esély, mert szerencsére most nagy keret (50 milliárd Ft), áll rendelkezésre. Ez elég 800 - 1000 db kérelemre. Ebben a szűk témában én nem várok ennyi tökéletesen kidolgozott pályázatot. Ha mégis így történne, könnyedén megemelik a forrást.
Felhívom a figyelmet a „tökéletes” pályázat beadásra. Jellemzően a pályázók 30-40 %-a ezen csúszik el. Pénz van, szándék is van a minél több nyertes kihirdetésére, viszont minden apró kis feltételt, előírást, „kisbetűt” teljesíteni kell. Ezek egyike sem titkos, csak kellő szakértelemmel és odafigyeléssel kell rendelkezni. Itt nagy jelentősége van a sokéves pályázatírói tapasztalatnak. Érdemes akkor is pályázatíróhoz fordulnia, ha úgy érzi ki tudja tölteni a pályázati űrlapot. A siker nem ezen múlik. Sok esetben, amit a pályázó magától értendő, életszerűnek gondol azt pont másképp látják a bírálók és a saját igen merev, rugalmatlan szabályrendszerük szerint elutasítják. Jó, ha a bírálói oldal gondolkodásával is rendelkezik. Ezt csak tapasztalattal lehet megszerezni.

És ehhez még egy gondolat: Aki a pénzt adja, joga van meghatározni a szabályokat, legyen az bármilyen az ügyfél szemével nézve. Ha mi kérünk pénzt, fogadjuk el a másik oldal szabályait. Egyébként azok korrekt, érthető, előre lefektetett szabályok a teljes pályázati rendszer és az intézményi rendszer oldaláról nézve. Nekik is az uniós előírásoknak kell megfelelni.

Ha érdekli a pályázat lehetősége, kérem, adja meg az alábbi űrlapon elérhetőségét és keresni fogom.

Szalontai Jenő, pályázatíró
20/262-7406

(x)

[sc name="hirlevel" ]

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Van ellenszere az elaszályosodásnak – megtartani a vizet a tájban!

2025.02.16.

Január végén mutatták be Az Eltékozolt vizeink című alkotást. A film gyönyörű felvételeken keresztül mutatja meg, hogy a klímaváltozás korában milyen károkat okoz hazánkban az értékes vizek gyors elvezetése a csatornákon és szabályozott folyóvizeken át, és hogyan szárad ki az ország, legfőképpen az Alföld.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás