Július 1-jén hatályba lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló (2019. évi CXIII.) törvény módosítása, amely alapján megváltozott több, a közösségek elismerésével kapcsolatos szabály is. Így a jövőben a fenntartható vízgazdálkodási közösségek elismeréséhez elegendő, ha a tagok legalább 75 százaléka az öntözési körzet területén található földrészlet használati jogával rendelkező mezőgazdasági termelő.

 A részletekről Szigeti Tamás agrárkamarai szaktanácsadót, az ország egyik legnagyobb öntözési közösségének vezetőjét kérdezte a magyarmezogazdasag.hu munkatársa.

Fontos változás, hogy július 1-jétől elfogadható öntözendő területként az állandó – legeltetett vagy kaszált - gyep is, amely szántóföldi növénytermesztés, ipari zöldségtermesztés esetén a közösség teljes területének legfeljebb 10 százaléka lehet. (Fotó: Pixabay)

Az új rövidítés az FVK – fenntartható vízgazdálkodási közösség

Mint mondta, megszűnt az „öntözési közösség” megnevezés, és helyette a „fenntartható vízgazdálkodási közösség” (FVK) elnevezést kell használni a jövőben. A változást elsősorban az európai uniós támogatások elnyerése indokolta.

Fontos változás, hogy július 1-jétől elfogadható öntözendő területként az állandó – legeltetett vagy kaszált - gyep is, amely szántóföldi növénytermesztés, ipari zöldségtermesztés esetén a közösség teljes területének legfeljebb 10 százaléka lehet.

Egyértelműsítették, illetve pontosították azt is, hogy mely növénykultúráknak legalább hány hektáron szükséges öntözési lehetőséget biztosítani a közösség állami elismeréséhez. Ez ugyanis  a támogatások elnyerésének előfeltétele.

Eszerint a fenntartható vízgazdálkodási közösségnek az öntözési körzet területén szántóföldi növénytermesztés, illetve ipari zöldségtermesztés esetén legalább 100 hektár öntözhetőségét kell biztosítania

. A területnek legfeljebb 10 százaléka lehet – legeltetett vagy kaszált – állandó gyepterület. Kertészeti zöldség és ültetvények – gyümölcs, szőlő –, illetve aromás, gyógy- és fűszernövény termesztése esetén legalább 10 hektár területet szükséges öntözhetővé tenni. Ebben a kategóriában – vagyis 10 hektárral - az aromás, gyógy- és fűszernövény-termesztés is elfogadható.

Változtak az öntözési körzet kijelölésének a szabályai is

A jövőben nem lehet kijelölni olyan új öntözési körzetet, amely egy már elismert közösség öntözési körzetének határától 100 méter távolságon belül helyezkedik el. A másik változás pedig, hogy az öntözési körzet határának két legtávolabbi pontja nem lehet messzebb egymástól légvonalban 20 kilométernél.

Szigeti Tamás szerint a jogszabály-módosítás életszerű változásokat és szükségszerű pontosításokat tartalmaz. Ezek egyértelműen kedvezőek a támogatásokra pályázó gazdaközösségek számára, az utolsó előttiként említett változással kapcsolatban azonban más a véleménye.

A 100 méteres korlátozás célja ugyanis az, hogy minél nagyobb körben fogjanak össze és működjenek együtt a gazdálkodók a fenntartható vízgazdálkodás érdekében, de finanszírozás szempontjából nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás számukra.

Gyakorlatias megoldás szükséges

A Kalocsa Térségi Öntözési Közösségnek például jelenleg 38 tagja van, de a finanszírozás optimalizálása érdekében két öntözési közösséget alkotnak. Egy öntözési közösség támogatását ugyanis 100 millió forintban maximalizálták, ha viszont megfelelnek a feltételeknek, kétszer ennyit is lehívhatnak, ha hivatalosan két közösséget alapítanak.

A kalocsai közösséghez jelenleg további 12 növénytermesztő szeretne csatlakozni, összesen 150 hektáros területtel. Ők is akkor válhatnának jogosulttá a legtöbb támogatásra, ha új öntözési közösséget, vagyis FVK-t hoznának létre, ezt azonban nem teszi lehetővé az új, 100 méteres korlátozás.

Szigeti Tamás szerint elképzelhető, hogy az ilyen helyzetek megoldása érdekében finomítani fogják még a jogszabályt, de ha nem, akkor igyekeznek valamilyen gyakorlatias megoldást találni a problémára.

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás