Hirdetés
Módosított feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program
Egyszerűsített feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel. A közlemény szerint többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra. A tavaly nyár óta elérhető program első félévének tapasztalatai alapján könnyített részvételi feltételekkel nyílt újra a lehetőség 2025. január 20-án.
Újdonság, hogy már a 2007 előtt épült családi házak korszerűsítésére is felvehető a támogatás. A jelentkezésre jogosultak köre mintegy 300 ezer családdal bővül, és érdemben csökkennek az adminisztrációs terhek. A kistelepüléseken élők számára a vidéki otthonfelújítási programmal kombinálva egy családi ház teljes energetikai és esztétikai felújítása lehetővé válik - írta a közlemény.

Az energetikai otthonfelújítási program teljes, 73 milliárd forintos keretösszegéből közel 67 milliárd forint hasznosulhat a vidéki, mintegy 6 milliárd forint pedig a fővárosi fejlesztésekben - tudatta a minisztérium.
Hirdetés
Felidézték, hogy 2024-ben több mint 46 ezren érdeklődtek a pályázat iránt az MFB Hálózat bankfiókjaiban, több mint 12 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki kifejezetten a pályázat miatt. Tavaly közel 4900 támogatási kérelem érkezett be összesen 27,2 milliárd forint értékben. Az előzetes kalkuláció szerint a program újabb köre hozzávetőleg 15 ezer család beruházásait segítheti - tették hozzá.
Változatlanul alapvető elvárás a legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérése. E kötelezettség a továbbiakban is külső hőszigeteléssel, nyílászárócserével, a fűtési vagy a melegvíz-rendszer korszerűsítésével, ezek kombinációival teljesíthető. Gázkazán telepítéséhez, cseréjéhez idén már nem adható támogatás - közölték.
A változások összegzése
A legnagyobb horderejű újdonság, hogy az eredeti határidő kitolásával 1990 vége helyett már a 2006 végéig megépült otthonok felújításához lehet támogatást kérni. E bő másfél évtizedben mintegy 300 ezer új családi ház készült el. Az adminisztrációs terhek is csökkennek, összesen 10, eddig megkövetelt dokumentumot már nem kell vagy sokkal egyszerűbb lesz benyújtani. A teljesség igénye nélkül a jövőben nem kell összeállítani, beadni kifizetési ütemtervet, záró kivitelezői nyilatkozatot, általános jövedelemigazolást, más hitelről való nyilatkozatot, közüzemi számlákat, vagy az alkalmazni kívánt termékek leírását - olvasható a közleményben.
A lehívható támogatás-csomag minden esetben legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő forrásból és 3 millió forint kamatmentes hitelből áll össze. A támogatás és a hitel összegének minden esetben meg kell egyeznie. Igényelhető tehát 3 millió forintnál kevesebb vissza nem térítendő támogatás is, de ekkor a kölcsön és az alapesetben 1 millió forintos önerő mértéke is arányosan csökken.
Az energetikai otthonfelújítási program részletes felhívásai a pályázati honlapon érhetők el a vidéki és a budapesti helyszínekre is. Kölcsönkérelmet 2025. január 20-tól a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2027. március végéig lehet benyújtani személyesen, a Lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.
Az energiafelhasználás csökkentése
A közlemény szerint a támogatott beruházások legfontosabb hozadéka az lesz, hogy jelentősen csökkentik majd a családok energiafelhasználását. A nyertesek így könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, hozzájárul a környezetünk megóvásához. Az otthonok felújítása az építőipar és általában a hazai gazdaság fellendítését is ösztönzi.
2025 elején startolt el az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként meghirdetett vidéki otthonfelújítási program. A két kezdeményezés hasznosan egészítheti ki egymást: a programok együttes igénybevételével egy családi ház energetikailag és esztétikailag is teljesen felújítható - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés