Az éghajlatváltozás témájához kapcsolódó konkrét fellépés nagy kihívást jelent. A hatékony válaszok megtalálásához és meglépéséhez alapjaiban kell átalakítani gazdasági és társadalmi rendszereket. Az egyéni vagy nemzeti szint ehhez kevés. Szükség van nemzetközi együttműködésre, amelyhez az Európai Unió megfelelő keretet jelenthet – hangzott el a Magyar Természetvédők Szövetsége és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája Mit tehet az Európai Unió a globális éghajlati válság ellen? című budapesti rendezvényén.

Az Európai Unió országainak történelmi üvegházgáz-kibocsátása – ha nem is egyenlő mértékben – nagy felelősséget is ró a társadalomra - írta az EU közleménye. A klímaváltozás ténye immár tudományos konszenzus, és az emberi felelősséget, valamint a cselekvés sürgősségét a világ legtöbb döntéshozója elismeri, hiszen az e jelenséggel együtt járó szélsőséges időjárási eseményeket a saját bőrünkön is érezhetjük. A környezet megóvásával és a klímavédelemmel kapcsolatos teendőket az Európai Unió és Magyarország is kiemelt ügyként kezeli. Ezért közös, ambiciózus cselekvéssel lépünk fel annak érdekében, hogy megőrizzük környezeti örökségünk a jövő generációi számára – mondta Dr. Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Magyarországon megrendezett konferencián elemezték szakértők és politikusok, hogy mit tehet az Európai Unió a globális éghajlati válság ellen - Fotó: Magro.hu, Nagyoroszi, illusztráció

Az éghajlatváltozás mindenki érint és mindenki felelőssége

Rónai Sándor EP-képviselő szerint a klímasemlegesség elleni küzdelem mindannyiunk közös felelőssége. Van felelőssége a politikai döntéshozóknak, a vállalatoknak, de a tudománynak és a civil szervezeteknek is – utóbbiaknak például a tudásátadásban. Magánszemélyként is mindannyian minden nap hozunk döntéseket, amelyek közelebb vihetnek minket az európai klímacélok eléréshez. Fontos, hogy az energiaátmenet során az igazságos átmenetre is ügyelni kell, például átképzéssel és korszerű képzésekkel. Erre az Európai Unió Igazságos Átmenet Alapja 19,3 milliárd eurót biztosít.

Koncentrációra van szükség

Hölvényi György EP-képviselő az előadásában az EU klímavédelemben betöltött globális felelősségéről elmondta, hogy az Európai Unió klímapolitikája ellentmondásossága ellenére is mintaként szolgál mindenhol a világban. Az EU első számú felelőssége ennek a minta hatásnak a fenntartása. A globális környezetvédelmi problémák megoldásában kulcsfontosságú a fejlesztéspolitika, az EU-nak ezen a téren jobban kell koncentrálnia erőforrásait és pontosabban kell meghatároznia, mit szeretne elérni.

Minden szinten van tennivaló

Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke kiemelte, hogy minden felelős, döntéseket hozó embernek kötelessége tenni azért, hogy ember és természet a jelenleginél nagyobb harmóniába kerüljön egymással. A politikai és gazdasági döntéshozóknak – így az EU döntéshozóinak - a felelőssége a legnagyobb. Nekik kell tenni azért, hogy ne távoli célszámokat tűzzünk ki, hanem már holnap kezdjünk el kevesebb fosszilis erőforrást felhasználni, kevesebbet fogyasztani. Ehhez viszont radikálisan új típusú megközelítések kellenek. Mert amint látjuk, az eddigiek nem működtek - írta a közlemény.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás