Amennyiben a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. Törvény (Mkk. Tv.) I. fejezetének 2. § 30. bekezdése szerinti tavaszi fagy miatt bekövetkező a 30. bekezdésben leírt tavaszi fagykár eseményre nem lehetséges mezőgazdasági termelőt sújtó időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítást kötni, annak a legfontosabb következménye az lehet a törvény, illetve a 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet értelmében, hogy tovább romlik a helyzete azon termelőknek, akik egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a gyakori fagykárok miatt.

Tekintettel arra, hogy a 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet 3. Mellékletében leírt “A kárenyhítő juttatás meghatározásának számítási módszere” az Mkk. tv.-ben és a rendeletben foglaltaknak megfelelően részletezi, hogy az Üzemi szintű kárenyhítő juttatás maximális összege az Mkk. tv. 11. § (5) bekezdése szerinti mezőgazdasági biztosítás hiányában a Károsodott növénykultúrára számított kárenyhítő juttatás maximális összegeiből számított együttes juttatás összegének maximum a fele lehet. Így amennyiben nincs tavaszi fagykár biztosítás akkor a termelő nem tudja elérni a maximális kárenyhítési kifizetést, hanem csak a maximum 50 százalékát - írta a FruitVeB.

A mezőgazdasági biztosítás és a kárenyhítési rendszer értelmét és gyakorlati hasznát vizsgálta és véleményezte a FruitVeB
A termelő egymásra épülő negatív következményekkel találja magát szemben:
  • a gyakori káresemények,
  • a mezőgazdasági biztosítás hiánya és az ennek következtében
  • lefeleződött kárenyhítési juttatás.

Az agrárkárenyhítési rendszer értelme

Az agrárkárenyhítési rendszer szerepe az, hogy a mezőgazdaságban időnként, de nem nagy gyakorisággal előforduló mezőgazdasági káresemények ellen nyújtson védelmet a gazdálkodóknak, és egy olyan évben, amikor ebből adódóan bevételkiesés következik be, segíti abban a gazdát, hogy a kieső bevételeit pótolja. A fenti alaphelyzetből kiindulóan a FruitVeB szakembereinek az a szakmai álláspontja, hogy a gyakran előforduló mezőgazdasági káresemények vonatkozásában nem adekvát megoldás a kárenyhítési rendszer. Nem lehet olyan eszközként tekinteni rá, amely megoldja a termelő problémáit. Ilyen gyakoriságú és intenzitású fagykárok lekezelésére a kárenyhítési rendszer már nem képes.

Így számolnak a rendszerben

A kérdésben megfogalmazottak szerint ezt a rendszer működése is alátámasztja. Ugyanis, ha a gyakori tavaszi fagykár miatt a referencia-időszak (a tárgyévet megelőző 5 éves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező 2 év elhagyásával képzett 3 év) alatt a referenciahozam (a referencia időszak 3 évére számított hozamok számtani átlaga) alacsony, akkor abból következően alacsony lesz az úgynevezett referencia hozamérték, amihez hasonlítják a tárgyévi hozamértéket, és az e kettő érték különbségéből számított hozamérték-kiesés lesz a juttatás alapja. Amennyiben alacsony a referencia-hozamérték, azaz nem voltak megfelelő termések a múltban, akkor a hozamérték kiesés nagyon alacsony összeg lesz, és – ha a jogosultság teljesül is (bár ez sem biztos) – a kapott juttatás összege rendkívül alacsony. Nem elegendő a kieső bevételek kompenzálására, jóval alulmúlja a művelési, fenntartási költségek összegét.

Ilyenek a:
  • fagyvédelmi technológiákba történő beruházások,
  • a termesztett faj vagy fajta leváltása a gazdaság diverzifikációján keresztül,
  • a termőhelyi alkalmasság nagyon következetes vizsgálata.

Figyelembe kell venni, hogy speciális beavatkozásokra van szükség, ugyanis annak ellenére, hogy a fentiekben leírt tevékenységekhez vannak a jelenlegi Vidékfejlesztési Programban is források, a legtöbb olyan termelő, aki a sorozatos fagyokban érintett, nem rendelkezik kellő önerővel a gazdaság átalakításának megkezdéséhez.

Ezek a megoldások a helyzetre:

A FruitVeB szakmai tevékenysége során rendszeresen hangoztatta, hogy nagyon fontos eleme volna a hazai gyümölcstermesztés szakmai hátterének biztosításában a gyümölcstermesztési kísérleti állomások megléte. Ezeknél fajtaadaptációs vizsgálatokat, alanyvizsgálatokat lehetne folytatni, továbbá termesztési rendszereket és termesztéstechnológiai elemeket lehetne vizsgálni, melyek tekintetében jelenleg nagyon korlátosak a hazai kutatási kapacitások. Megítélésük szerint az első és legfontosabb eleme annak, hogy a megfelelő fajták termesztését lehessen folytatni hazánkban, az az, ha független, professzionális és évtizedeken át folytatott fajtavizsgálati háttérre alapozott fajtaajánlás kerül a magyar termelők elé akkor, amikor a beruházásaikat tervezik. Ezen vizsgálatok keretében a Magyarországon és a külföldön nemesített fajtákat egyaránt vizsgálni szükséges abból a szempontból, hogy a megváltozott klimatikus körülmények között milyen eredménnyel lehet az adott fajtát termelni.

Technológiák, javaslatok:

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás sokoldalú megoldást igényel. Ezt nem lehetséges és nem is elegendő csak a termesztett faj vagy fajta megválasztásán keresztül megoldani. Nagyon fontos, hogy a gyümölcsültetvények fagyvédelmét szolgáló technológiai fejlesztéseket támogassák, és a lehető legtágabbra nyissák a támogatottságot a technológiai beruházások tekintetében, továbbá ezekhez megfelelő szakmai hátteret és információt nyújtsanak. Ezen technológiák alkalmazása nélkül a gyümölcsfajok többségének esetében a termesztett fajtától függetlenül fennáll a tavaszi fagykár miatti termésveszteség lehetősége. Nem véletlen, hogy a hazainál fejlettebb technológiai szinten termelő EU-országokban a professzionális, hosszú távra berendezkedő termelők többsége alkalmaz fagyvédelmi technológiát az ültetvényeiben.

További híreink

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Felgyorsulhat a generációváltás a magyar agráriumban

2025.02.09.

Január 15-től hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amelyre már hosszú ideje vártak az agrárium szereplői. Lendületet kaphat segítségével a mezőgazdaság megújulása, felgyorsulhat a generációváltás.

Magyar munkás nincs – sokan már életvitelszerűen munkanélküliek –, maradnak a filippínók

2025.02.09.

Miközben a kormány felére csökkentette a vendégmunkás-engedélyek számát, és szűkíti a potenciális küldő országok körét is, a munkaerőhiánnyal küzdő, de mégis fejleszteni tervező cégek egymás után látják be, hogy csak hazai munkaerővel már nem tudnak működni. A több ágazatot érintő helyzet a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban is érezteti a hatását.

Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

2026-ban kerülhet piacra a vírusfertőzéseket kimutató burgonyaválogató robot

2025.02.09.

Az AI-alapú képfeldolgozás rohamos fejlődésen megy keresztül, az intelligens rendszerek egyre jobban felismerik a növényeket. A következő lépés a betegségek azonosítása. A Croptimal egy olyan burgonyaválogató robotot fejleszt, amely képes vírusfertőzések kimutatására. A startup várhatóan 2026-ban dobja piacra a Potatopro névre keresztelt gépet.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás