A magas termés eléréséhez nagyon fontos a tavaszi fejtrágyázás és annak megfelelő megtervezése. A helyes tavaszi fejtrágyázási stratégia közvetlenül a növény egyes fejlődési szakaszaihoz kötődik. Ez azt jelenti, hogy a fejlődésnek azon a szakaszaiban, amelyek a termésképzés és a termésminőség szempontjából különösen jelentősek, az őszi búza több nitrogént igényel.

Az összes nitrogénmennyiség több adagra történő felosztásának célja az, hogy folyamatos és megfelelő nitrogénellátást biztosítsunk a teljes vegetációs időszakban. Emellett pedig ily módon elkerülhető a növények által nem felvett, többlet nitrogén kimosódása, felszíni vizekbe kerülése, így e technológia környezetvédelmi szempontból is indokolt.

Első tavaszi fejtrágyázás

  • Az első tavaszi fejtrágyázás alapvető fontosságú a gyors és korai fejlődés érdekében.
  • Az első tavaszi fejtrágyázás kulcsfontosságú a bokrosodáshoz.
  • A kora tavaszi körülmények között fontos, hogy a növények számára könnyen felvehető nitrogént – illetve ként, ha szükséges – juttassunk ki.
  • A legalkalmasabb a nitrát forma, ami gyorsan felvehető.
  • Az ammónium nitráttá alakulása 5 °C-os talajhőmérsékleten több hétig is tarthat, így a kijuttatott nitrogén ezen része biztosítja majd a folyamatos, további ellátást a növények számára.

A második fejtrágyázás

  • A második nitrogénműtrágya adagot a szárbaindulás kezdetétől a 2 nóduszos állapotig kell kijuttatni (EC 30-32).
  • Ebben a fázisban már kialakul a kalászkezdemény, ezért ez a fejtrágyázás kulcsfontosságú ahhoz, hogy megfelelő számú szem fejlődjön a kalászban.
  • Ha az állomány túlságosan gyér, minden egyes hajtásnak kalászt kell hoznia. Ebben az esetben a második adagot korábban (EC 30, már a szárbaindulás kezdetén) kell kijuttatni.
  • Az EC 31 és EC 39 (zászlóslevél megjelenése) fejlettségi állapotok között a búza minden nap nagy mennyiségű nitrogént vesz fel (ez akár 5 kg N/ha/nap is lehet!).
  • Általánosságban az 1. és 2. fejtrágyázás során összesen 120-140 kg nitrogén hatóanyagot javasolt kijuttatni hektáronként.

Harmadik tavaszi műtrágya-kijuttatás

  • Az utolsó fejtrágyázás a zászlóslevél megjelenése (EC 37) és a kalászhányás kezdete (EC 51) között esedékes.
  • Ebben a szakaszban (EC 37 – EC 51) a nitrogén-kijuttatás jelentős hatást gyakorol az ezermagtömegre és a fehérjetartalomra.
  • Amennyiben a terméshozam növelése a cél, érdemes már a zászlóslevél fázisban trágyázni (EC 37-39) – ha elegendő nitrogént juttattunk ki már az első és második adagban, és nem várható nagyon magas hozam.
  • Ha magas minőségű malmi búza előállítása a cél, a harmadik fejtrágyát a kalászhányás kezdetén (EC 49-51) vagy még később javasolt kijuttatni. Ebben az esetben nem a terméshozamot befolyásolja, hanem a fehérjetartalmat.

Tápanyag-ellátási javaslatunk búzára:

* amennyiben a csapadékviszonyok lehetővé teszik a tápanyagfelvételt

A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak. A NutriGuide® digitális tápanyag-utánpótlás tervező webalkalmazás kiszámolja a termésátlaghoz szükséges összes tápanyag mennyiséget, javaslatot ad a kijuttatás idejére, és a legjobb Borealis L.A.T termékeket ajánlja. A program segítségével néhány kattintással akár a gazdaság teljes területére és komplett vetésforgókra is készíthető tápanyag-utánpótlási terv.

Keresse prémium termékeinket a www.borealis-lat.com weboldalon, illetve üzletkötőinknél.

(x)

További híreink

Csütörtökön lesz a legtöbb zivatar, villámárvizek is kialakulhatnak

2025.04.24.

Továbbra is az ország nagy részén kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. Majd pénteken nyugat felől egy hidegfront miatt stabilizálódik a légkör.

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás