Hirdetés
Minőségi tenyészállatok vásárlását támogatta a szerbiai mezőgazdasági titkárság
Összesen 98 nyertes pályázóval kötöttek szerződést, akik vissza nem térítendő támogatást kapnak minőségi tenyészállatok vásárlására. Erre mintegy 150 millió dinárt, nagyjából 505 millió forintnyi összeget különítettek el. A pályázat célja a vajdasági farmok termelési hatékonyságának, versenyképességének és fenntarthatóságának növelése.
A Pannon RTV írta meg, hogy az illetékes titkárság az állattartó telepek felszerelésére, valamint a hús- és tejfeldolgozásra különít el támogatást.

Bővítettek a lehetőségeken
Az országos ajánlásokkal összhangban ez egyike azon újabb intézkedéseknek, amelyekkel a gazdákat az állattenyésztéssel való foglalkozásra szeretnék ösztönözni, de segíteni kívánják azokat is, akik már most is állattenyésztéssel foglalkoznak - mondta Dragica Ilić. A tartományi mezőgazdasági segédtitkár emlékeztetett arra, hogy ez a támogatási intézkedés tavaly valósult meg először, de jóval kisebb léptékben, így most változtattak rajta, hogy a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljanak az állattenyésztés helyzetének javításához Szerbiában.
Hirdetés
Elmondása szerint a minőségi szarvasmarha-tenyészállatok vásárlására legfeljebb hárommillió dinárt, míg a kocasüldők, juhok és kecskék beszerzésére legfeljebb egymillió dinárt lehetett megpályázni.
A támogatások minimális összege 200 000 dinár. Az érdeklődés évről évre nagyobb, ezt támasztja alá, hogy tavaly 122-en jelentkeztek a pályázatra, idén pedig 405 jelentkező felelt meg a pályázati feltételeknek - írta a cikk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Szintlépés a bálázásban
2025.05.16.KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés