Az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében induló európai uniós társfinanszírozású agrártámogatások eddig soha nem látott előnyöket kínálnak azoknak a gazdálkodóknak, akik az ökológiai gazdálkodás mellett döntenek.

Az Agrárminisztérium most indította el a „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás társadalmi egyeztetését, amelyhez várják az érintettek véleményét, hiszen minden visszajelzés segíti a kitűzött célok megvalósítását.

fiatal búza
Fotó: Pixabay

A felhívás célja a hagyományos művelésű területek ökológiai gazdálkodásba történő átállásának ösztönzése, illetve a már átállt területek fenntartásának támogatása. Az ötéves támogatási program 2025. január 1-jén indul és 2029. december 31-ig tart, amely során a kedvezményezettek vállalják, hogy területeiken – legyen az szántó, gyep vagy ültetvény – az ökológiai gazdálkodás szabályait betartva művelnek.

A hároméves ökológiai gazdálkodási programban, amely 2023 végéig tart, jelenleg 3589 gazdálkodó vesz részt, akik összesen 175 423 hektárt művelnek. Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága – az átállási területekkel együtt – már elérte a 320 ezer hektárt, amit nagymértékben segítettek a támogatási programok.

A felhívás 2023. szeptember 27-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon, ahol a kapcsolódó dokumentumok is elérhetők. Az egyeztetés során beérkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság válaszolja meg, és közzéteszi, lehetőséget biztosítva a partnerszervezetek számára, hogy megismerjék egymás véleményét.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra

2024.10.15.

Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszies, de enyhe időt.

Új irányt alakít ki a BASF a portfólióirányítás, a tőkeallokáció és a teljesítménykultúra terén

2024.10.15.

A BASF új irányt jelölt ki vállalati stratégiájában, több változást is bevezetnek

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás