Évente mintegy 21 milliárd forintos kárt szenved el a magyar mezőgazdaság a vadak okozta károk miatt, miközben a gazdák csupán 3 milliárd forint kompenzációban részesülnek. A Nemzeti Agrárkamara (NAK) tavaly novemberben javasolta először, hogy a vadkárok elszenvedőinek igényeit átvállalják.

Jelenleg a részletek kidolgozása zajlik, de már most tudni lehet, hogy a NAK egy saját vállalkozás létrehozásával kezelné az évről évre jelentkező milliárdos kártérítési igényeket. A vadkárok elleni védekezésben a vadászoknak és a gazdálkodóknak együtt kell működniük, bár teljes védelem nem lehetséges. Még olyan helyeken sem, mint Iván, ahol példaértékű az együttműködés.

Mivel a szarvas nagy távolságok megtételére képes, és időként nagy, akár százas rudlikba áll össze, komoly károkat okozhat, és ez nehezen védhető ki

Nincs jogerősen megítélt, de ki nem fizetett vadkár

Orbán Henrik, az Országos Magyar Vadászkamara vármegyei titkára a Kisalföld megkeresésére elmondta, hogy tudomása szerint vármegyéjükben nincs olyan vadkár, amit jogerősen megítéltek, de még nem térítettek meg.

– A térségben tapasztalható, hogy vadkár esetén a gazdák és a vadgazdálkodók többnyire egyezséget kötnek. Azonban azt is fontos tudni, hogy ha a gazdák nem működnek együtt a védekezésben és a megelőzésben, és csak a kártérítésre számítanak, az nem jogszerű, hiszen nincs alapja a kártérítésnek. Ez néha vitákat okozhat.

Különféle védekezési módszerek állnak rendelkezésre, mint például vadriasztó szerek és időszakos kerítések, melyek hatékonyan segíthetnek. Fontos, hogy a feladatokat és a költségeket megosztva oldják meg, így elkerülhetők a jövőbeni konfliktusok – hangsúlyozta Orbán Henrik. Azt is hozzátette, hogy bár egyes esetek bíróságra kerülnek, olyan ügyekről, amelyeket jogi útra tereltek, lezártak, de a vadásztársaság nem teljesítette kötelezettségét, nincs információjuk a vármegyében. Ez nem is lehet, hiszen ilyen esetben a vadásztársaság elveszítené vadászati jogát.

A gímszarvas okozta kár kiemelkedő

Orbán Henrik szerint jelenleg a gímszarvas okozta károk a legjelentősebbek. A szarvasok nagy távolságokat képesek bejárni, és gyakran nagyobb csoportokban mozognak, ami komoly károkat okozhat, és nehéz ellenük védekezni. Az állománycsökkentésre vonatkozó előírások a gímszarvasra és a vaddisznóra is vonatkoznak. A vaddisznók kilövése már érzékelhető eredményeket hozott, és az idei adatok alapján a gímszarvas esetében is előrelépés várható.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) széleskörű tájékoztatást nyújt az érintett feleknek a témában. Újdonságként kísérleti jelleggel mediátori szolgáltatást indítanak, többek között Győr-Moson-Sopron vármegyében is. A kamarai tagok a falugazdászoknál kezdeményezhetik a szolgáltatást, amely segít a gazdák és vadászok közötti egyeztetésben, közvetítve a Kamara szakértői által.

Fontos az együttműködés – Az iváni példa

A vadkár megelőzésében az együttműködés kulcsfontosságú a vadászok és a gazdák között. Ivánban példás az együttműködés, ahol a helyi vadásztársaság és a földhasználók közösen dolgoznak a termés védelmén. Heiner Ernő, a társaság elnöke elmondta, hogy egy hivatalos kárszakértő is van a tagjaik között, akinek véleményét a gazdák is elfogadják.

– Egyedül nem lennénk képesek megvédeni a termést, a gazdák segítsége elengedhetetlen – hangsúlyozta Heiner Ernő. – Közös munkával építjük ki az elektromos védelmi rendszereket, melyek karbantartásáért a gazdák felelnek.

Ágh Ödön, egy helyi gazda, szintén kiemelte az együttműködés fontosságát, és hozzátette, hogy a vetésforgót is a vadásztársasággal egyeztetve alakítják ki.

(Forrás: kisalfold.hu)

Megosztás

További híreink

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás