Ahogy azt már a korábbi cikkeinkben is megírtuk, a növényi szimbionta mikroorganizmusok rendkívül fontosak és hasznosak az egyes haszonnövények egészséges fejlődése szempontjából. Ezen mikroorganizmusok szántóföldi felhasználásával az új környezetvédelmi irányelveknek és elvárásoknak megfelelően növelhetjük a terméshozamot, vagy védhetjük meg haszonnövényeinket a környezeti stressz okozta terméscsökkenéstől.

Cikksorozatunk előző részében a KITE által forgalmazott és az Indigo AG által fejlesztett három mikrobiológiai terméket – a Biotrinsic™ i30 FP, az Indigo 30 WD és a Biotrinsic™ i280 FP – mutattuk be részletesen, melyek használata pontot jelent partnereink számára a 2023-ban bevezetésre került Agro-ökológiai Programban (AÖP).

A KITE és az Indigo Agriculture Europe GmbH 2020 óta szoros kapcsolatot ápol a termékfejlesztés és -tesztelés területén, így az elmúlt években lehetőségünk volt a fent említett három termék széles körű megismerésére és vizsgálatára. A KITE fejlesztőcsapata több éven keresztül, számos helyszínen végzett kísérleteket az Indigo termékeivel üzemi körülmények között, nagyparcellákon. Lássuk az eredményeket!

A vizsgálatok módszertana

A KITE fejlesztőcsapata 2021-ben és 2022-ben az ország számos pontján végzett vizsgálatokat az Indigo termékek hatékonyságának vizsgálatára. A vizsgálatokat különböző termőképességi helyszíneken, valamint öntözött és öntözetlen körülmények között is elvégeztük. A KITE fejlesztőcsapata a termésmennyiséget befolyásoló készítmények tesztelésére létrehozott egy egyedi, termőképességi osztályokon alapuló vizsgálati módszert. A módszer lényege, hogy a kísérletbe bevont szántóföldi táblákon a sokéves NDVI felvételek és a domborzat segítségével 10x10 m-es nagyságú zónákat hozunk létre a különböző termőképességeknek megfelelően, és a kialakított zónák szerint értékelünk. A kezelt és kontroll területeken az azonos termőképességi osztályokba tartozó zónákat hasonlítjuk össze egymással. Ezzel a módszerrel a táblák talajheterogenitásából adódó eredménytorzulás kiküszöbölhető, és pontosabb képet kaphatunk az adott termék hatékonyságáról. A kísérletekben a betakarításnál hozammérős kombájnt használtunk, így pontosan meg tudtuk állapítani egy-egy 10x10 méteres zóna termésmennyiségét.

Bal oldalon látható a kísérleti helyszín műholdképe, míg jobb oldalt a tábláról készült termőképességi osztályos térkép látható. A táblán található 10x10 m-es parcellákat 9 termőképességi osztályba soroltuk. A táblán jól kivehetőek a gyengébb talajadottságú foltok, illetve a gyenge termőképességű táblaszegélyek.

A Biotrinsic™ i30 FP és az Indigo 30 WD kísérleti eredményei

A Biotrinsic™ i30 FP és az Indigo 30 WD készítmények egyaránt a Bacillus simplex baktériumfaj spóráit tartalmazzák, melyet kukorica-, illetve kalászos kultúrákban lehet felhasználni. Az Indigo 30 WD a hagyományos, „gyári” vetőmagcsávázásra lett kifejlesztve, míg a Biotrinsic™ i30 FP por formulációja lehetővé teszi az Indigo 30 WD-vel gyárilag nem kezelt kukorica-vetőmagoknak az on-farm, vagyis a végfelhasználó általi közvetlen kezelését a vetéssel egyidőben. A készítményekben található baktériumok a vetőmaggal a talajba jutva a talajban aktivizálódnak, majd a gyökér felületén, illetve a növény szöveteiben telepednek meg. A szimbionta együttélés hatására a növény hosszabb, dúsabb gyökeret fejleszt, javul a növény vitalitása, és jobban kivédi az aszály okozta stressz hatásait.

Ahogyan az ábrákon is látható, mindkét termék – ugyanaz a hatóanyag, eltérő felhasználás – a különböző termőképességű táblarészek mindegyikében növelni tudta a termésmennyiséget. A készítmények hatékonyságát természetesen nagyon sok tényező befolyásolhatja még a vizsgálati módszerbe bevontakon felül is, pl. lokális fertőzések, emiatt láthatóak esetenként kiugró különbségek a termőhelyi kategóriáknál.

Bal oldalon a kontroll, jobb oldalon a Biotrinsic i30 FP-vel kezelt kukoricanövények láthatók

A Biotrinsic™ i280 FP kísérleti eredményei

A Biotrinsic™ i280 FP egy kifejezetten napraforgó-technológiához fejlesztett termék, mely a Cladosporium tenuissimum mikorrhiza gomba spóráit tartalmazza. Ez az FP készítmény szintén por formulációjú, és a vetőmag kezelésre használható fel on-farm, vagyis a végfelhasználó által közvetlenül a vetéssel egyidőben. Amikor a készítménnyel kezelt vetőmag a talajba kerül, nedvesség hatására a gombaspórák és maga a mag is csírázni kezdenek. A gomba fonalhálózata képes a fejlődő gyökérhez hozzákapcsolódni és így a növénnyel szimbionta életmódot folytatni. A gomba ezáltal a napraforgó számára tápanyagokat és vizet képes átadni a növény gyökerén keresztül, ezzel segítve annak fejlődését, különösen az aszályos időszakokban. A hatékonyabb tápanyag- és vízhasznosulásnak köszönhetően a Biotrinsic™ i280 FP-vel kezelt növények nagyobb terméshozamot képesek elérni, mint a kezeletlen kontrollnövények.

Ahogy az ábrákon is látható, a Biotrinsic™ i280 FP mind a két helyszínen és minden termőképességi osztályban tudta növelni a termésmennyiséget változó mértékben.

Bal oldalon a kontroll, míg jobb oldalon a Biotrinsic™ i280 FP-vel kezelt növények láthatók

A mért eredmények alapján javasoljuk az Indigo 30 WD-vel csávázott kukorica-vetőmag vagy a Biotrinsic™ i30 FP készítmény kukoricatechnológiában való alkalmazását, illetve a Biotrinsic™ i280 FP készítmény napraforgó-technológiában történő használatát. Az Indigo AG termékeivel fenntartható módon, vegyszermentesen növelhetjük a terméshozamot. A termékek használata önmagában is megtérül, köszönhetően az alacsony hektárköltségnek. Felhasználásuk egyszerű, egyéb munkamenetet, idő- és eszközráfordítást nem igényelnek. Az alkalmazásuk az új Agro-ökológiai Programban pályázók számára is pontot jelent.

Bővebb információkért keresse bizalommal agronómiai szaktanácsadóinkat!

(x)

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás