Évek óta tart a hazai málnaültetvények felszámolása. Míg a 90-es években egész családok tudtak nyaralni menni a leadott málnából származó összegből, mára már haszon sincsen a bogyós gyümölcsön. Ebből adódóan fokozatosan megszűnhet a málna ipari méretű termesztése és csak néhány hektár hobbiparcella árulkodhat a régmúlt idők nagy eredményeiről.

Töredékére csökkent a málna hazai termőterülete az utóbbi években, a gazdálkodók ma alig hétszáz hektáron foglalkoznak a kedvelt bogyós gyümölcs termesztésével - írja a Magyar Idők. A következő években pedig vélhetően a maradék ültetvényt is felszámolják. Ezzel gyakorlatilag megszűnik a hazai málnatermesztés. A gyümölcstermelői főbizottság vezetője szerint az ipari felhasználásra – fagyasztott vagy lémálna – szánt gyümölcs biztosan eltűnik a piacról, egyedül a hobbi szinten, őstermelőként termelt friss, piacra szánt málna maradhat meg, országosan néhány hektáron.

Fokozatosan eltűnhetnek a végeláthatatlanul hosszú málnasorok hazánkból
 

Ennek oka egyrészt, hogy a korábban házak mellett termesztett növénnyel nincs, aki foglalkozzon, ahogyan a nagyobb ültetvényekre sem találnak megfelelő számú munkást a termelők. Az árak pedig olyan alacsonyan vannak, hogy a még meglévő dolgozók bére is egyre nagyobb arányt képvisel a termék árában, ezzel csökkentve a termelés jövedelmezőségét. A hatszáz forintért értékesíthető málna kilójából például kétszáz forintot tesz ki a betakarítási költség.

Ezzel szemben Szerbiában, Romániában és Ukrajnában fillérekért dolgoznak az emberek az ültetvényeken. Míg Szerbiában hatvan forintért veszik át például szeder kilóját, nálunk csak a szedési költség 120 forint. A probléma tehát nemcsak a málna, hanem a nagy kézimunkaerő-igényű gyümölcsök mindegyikénél jelen van.

Éppen ezért ezek a növények lassan eltűnnek majd a magyarországi palettáról a szakemberek véleménye szerint. Az árszínvonal ugyanis behatárolja a termelők lehetőségeit. Hosszú távon nem tudják felvenni a versenyt azokkal az országokkal, ahol százötven-kétszáz forintért termeltetik meg kilónként a szamócát a vállalkozások, a budapesti nagybani piacon pedig négyszáz forintért kínálják a gyümölcsöt. A helyzetre gyakorlatilag nincs megoldás, a növekvő munkaerőköltségeket a fogyasztók nem fizetik meg. Ha ezer forint helyett kétezer forintért tudnánk eladni például a szamócát, akkor megérné ezzel foglalkozni, a vásárlók azonban egyelőre nem fogadják el az áremelést.

Áremelés lehetne a megoldás - a fogyasztók ezt nem viselnék el
 

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a kilencvenes évek elején még 27 ezer tonna málna termett egy évben hazánkban, a teljes megtermelt mennyiség azonban mára másfél-kétezer tonnára csökkent. A legnagyobb termőterületek a Börzsöny hegység lábánál, valamint Nógrád, Pest és Somogy megyében találhatók. A málna nagyon érzékeny gyümölcs, a magyarországi klíma, az erős UV-sugárzás nem tesz jót neki, megéghetnek a bogyók. Sem a hirtelen lezúduló esőt, sem a páraszegény meleget nem tűri jól. Az idén rövidebb málnaszezonra lehet számítani, a többnapos esők, a viharok károkat okoztak az ültetvényekben. A friss és a fagyasztott málnára vonatkozó külkereskedelmi egyenlegünk évek óta negatív. A kivitel folyamatosan csökken, tavaly több mint nyolcvan százalékkal, 2,9 tonnára zuhant az előző évihez képest. Az AKI adatai szerint 2011-ben még több, mint száztíz tonnát szállítottunk a külpiacokra, 2014-ben viszont már csak húsztonnányi magyar málna került az export partnerekhez.

Az unió legnagyobb málnatermelője Lengyelország, ahol a szakértők százezer tonna termést várnak az idén. A kontinens másik nagy málnatermelő országa Szerbia, ahol a málna a legnyereségesebb exportcikkek egyike. Tavaly rekord mennyiséget, mintegy 110 ezer tonna málnát takarítottak be a szerb gazdák. Az ország egyes térségeiben a májusi hó, hóvihar okozott károkat a málnaültetvényekben, ezért 20-25 százalékkal kevesebb málna teremhet 2016-ban az előző évihez képest. A legnagyobb felvásárló friss és fagyasztott málna esetében is Németország.

Forrás: magyaridok.hu

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Díjat nyert Párizsban egy madármegfigyelő marketingkutatót bemutató magyar film

2024.10.09.

A Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak videográfiája kapta a legjobb film díját az Advances in Consumer Research fogyasztói kutatásokról szóló nemzetközi konferencián, Párizsban.

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Két front is csapadékot hoz, majd szárazabb idő és lehűlés várható

2024.10.09.

Szerdán nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, így a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Tovább terjed a madárinfluenza, több ezer ludat kell megsemmisíteni

2024.10.09.

Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Partnerhírek
Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás