Hirdetés
METALWOLF. Partner a talajművelésben!
Hirdetés
A régi gyártócsarnokot kinőttük. Szerencsénkre a szomszédos telket sikerült megvásárolni, és így egy komoly beruházásba kezdtünk. Ez év végéig reményeink szerint elkészül az új 960 m2-s daruzott csarnokunk, ahol a gyártási folyamat még jobb körülmények és ellenőrzöttség mellett folyhat majd. Ez is garantálja, hogy csak jó minőségű, a gazdákat hosszú éveken át hiba nélkül kiszolgáló termékek kerüljenek ki a kezeink közül. A kibővített telephelyen már könnyebben oldjuk meg a gyártási, raktározási és logisztikai feladatokat – folytatta.Ne felejtsük el megemlíteni – veszi át a szót Farkas László –, hogy készül egy teljesen új, a jelenleginél nagyobb és modernebb festő- és szárítófülke is. Itt nyerik majd el a már jól ismert Metalwolf-piros színüket (a legjobb minőségű alapozó és festék felhasználásával) termékeink. Az új csarnokkal együtt épülő 150 m2-es irodarész az ügyfelekkel való még jobb személyes kapcsolattartást, valamint az adminisztratív feladatok nyugodt körülmények között való végzését segíti majd – tette hozzá a tulajdonos. Külön öröm számomra – folytatja Farkas Csaba –, hogy a tervezési rész is önálló helyiséget kap, ahol az új termékek tervezése és a vevői igényekre szabott áttervezések folynak majd. Szeretnénk továbbá a gazdák figyelmébe ajánlani a megújult weboldalunkat (www.metalwolf.hu) is, amely megkönnyíti termékeink megismerését, a kapcsolatfelvételt velünk, és folyamatos információkat, híreket ad régi és leendő partnereink számára egyaránt. Metalwolf Kft. ott lesz szeptemberben a Bábolnai Gazdanapokon? Igen, ott leszünk! Minden évben részt veszünk a nagyobb kiállításokon, melyek közül kiemelkedik az AGROmashEXPO télen és a Bábolnai Gazdanapok ősszel. Ezeken az eseményeken sok-sok látogató keresi fel a standunkat, velük elbeszélgethetünk és elmondják a termékeinkről a véleményeiket, valamint a használatuk során felmerülő észrevételeket is. Ötleteket osztanak meg velünk, ami a termékfejlesztésben nagy segítséget jelent számunkra. Ezekből a személyes visszajelzésekből ismerhetjük meg a felhasználói igényeket, ami arra inspirál bennünket, hogy mutassuk be termékeinket, azok testközelben legyenek, meg lehessen őket fogni, és körbe lehessen őket járni. Fontos, hogy ezeken a kiállításokon a régi és leendő vásárlóink személyesen találkozhassanak velünk. Itt azonnal válaszokat kaphatnak termékeinkről, segíthetünk részükre a legmegfelelőbb berendezéseket kiválasztani, és testreszabott ajánlatot tudunk adni nekik. Ezért is valljuk magunkról, hogy a Metalwolf Kft. „Partner a talajművelésben”.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés