Hirdetés
Mentették a menthetőt a halpusztulás után a Kis-Balaton egyik tározóján - képekkel
Jelentős halpusztulás történt 2024. augusztus közepén a Kis-Balaton „Kazetta” elnevezésű tározóján, amely egy elzárt, nem horgászható terület. A horgászok által hozzáférhető tározórészeken nem volt rendkívüli esemény.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gátőre értesítette a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőri szolgálatát 2024. 08. 13-án reggel, hogy a nevezett tározón jelentős halpusztulás történt - írta a társaság közleménye.

A kollégák azonnal a helyszínre siettek és meggyőződve a havária helyzetről haladéktalan beavatkozásról döntöttek. A tetemek gyűjtését már 11:00-tól megkezdték a halőr kollégák, majd a tógazdasági dolgozóik és keszthelyi halászaik is csatlakoztak.
Hirdetés
A helyszínre szállított csónakokból és partról folyamatosan, három műszakban dolgozva zajlott a munka egészen 08. 17-én reggelig. Ahol az áramvételi lehetőség adott volt, vízlevegőztető berendezéseket üzemeltek be a további pusztulás megelőzése érdekében.
A közlemény szerint a káreseményről értesítették az illetékes szerveket, az ATEV Zrt.-től pedig helyszíni tetemgyűjtő konténereket béreltek. A gyűjtőhelyek fertőtlenítését folyamatosan elvégezték. Az öt nap alatt összegyűjtött tetemek összesen 17 760 kilogrammot nyomtak.

Az elpusztult halak tömegének jelentős részét adták az idős dévérkeszegek, a nagyméretű pontyok és harcsák, de darabszámban jelentős volt az egynyaras korú süllő is.

A kollégák az oldott oxigén koncentrációját a tározó több pontján mérték, a legalacsonyabb érték 0,34 mg/l volt (1 mg/l érték alatt már a legtöbb halfaj esetében várható pusztulás). A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai is végeztek méréseket.
Ez volt a halpusztulás háttere
Az eseményeket napokon át tartó rendkívüli kánikula és szélcsend előzte meg. A rendelkezésre álló eredményekből látható, hogy a Kazettán vízvirágzás alakult ki (magas klorofill-a koncentráció: 139 µg/l), majd az alga részint pusztulni kezdett (barna és barnás szín megjelenése, rothadó mocsárszag). Az elpusztult alga bakteriális bontása a vízben oldott oxigént fogyasztja, így annak koncentrációja lecsökkent.

A szokásosnál magasabb vízhőmérséklet mellett eleve kevesebb oxigént tud oldani a víz, ennek koncentrációját a bomló szerves anyag még gyorsabban csökkenti nulla közelébe. Eközben a szerves anyag bomlása során a magasabb rendű élőlények számára toxikus hatású ammónia keletkezett, amelyet a baktériumok oxigén hiányában nem tudnak nem toxikus nitráttá alakítani.
A nagyon kis, vagy nulla oxigénkoncentráció önmagában is pusztít. A relatíve magas vízhőmérséklet, a toxikus ammónia, másutt pedig a szintén mért kénhidrogén megjelenése a víz minőségének romlását csak fokozza. A fenti folyamatok nagyon gyorsan alakultak ki, szinte egyik napról a másikra, amit a vizsgálati eredmények is mutatnak - írták.

Hibás volt a tájékoztatás
Sajnálatos módon a médiában tévesen jelentek meg olyan hírek, hogy a pusztulás az egész Kis-Balatont érintette, ezért a társaság hangsúlyozta, hogy egy belső tározórészről van szó, amely a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszernek mindössze 3,4%-a. A Kazetta elnevezésű vízterület normál üzemi működés esetén nem kap vizet, nem vesz részt a Kis-Balaton „vérkeringésében”. Funkciója a Zalán esetlegesen érkező szennyezés befogadása, így ide csak káresemény idején történik vízkormányzás - fogalmaztak.
Azt is kiemelték, hogy egyes téves hírekkel ellentétben civilek, illetve horgászok nem vettek részt a tetemek begyűjtésében, erre nem is lett volna lehetőség. Sőt, nekik a tározó területére belépni is tilos, tehát a kármentesítést kizárólag a társaság dolgozói végezték - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat
2025.05.09.Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatBargam Elios 2700 BDL 18 Basic
10 490 000 HUF
Bargam Elios 3200/BDL 21
14 950 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés