Új időszámítás köszönt be az áruforgalmazásban, néhány napon belül ugyanis működésbe lép a nemzeti tengelysúly-ellenőrző hálózat. Az ország 89 pontján felszerelt mérőrendszer menet közben képes mérni a teherszállító kamionok súlyát, így várhatóan több szabálytalanság kerül napvilágra a rendszer indítását követően.

A teherszállító gépjárművek tengelyterhelésének vizsgálata idáig fix mérőpontokon zajlott. Ehhez a kamionosnak rá kellett állnia a mérlegre, amely lemérte a jármű súlyát. Amennyiben az a megengedett határértéken belül volt, a fuvarozó folytathatta útját, de ha több rakományt vitt a bejelentettnél, akkor komoly szankciókra számíthatott. A mérés a megállások miatt időigényes volt, ezen próbált újítani a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a nemzeti tengelysúly-ellenőrző hálózat kiépítésével.

Mostantól menet közben is tudják mérni a kamionok súlyát
 

A Magyar Idők információi szerint az új rendszer viszont egészen másképp fog működni elődjénél. A 89 mérési pontra olyan, útba süllyesztett érzékelőket építettek, amelyek képesek a járművek tengelyterhelését és össztömegét menet közben is pontosan lemérni. Az adatokat egy informatikai rendszer azonnal feldolgozza és a biztosan túlterhelt járműveket automatikusan megbírságolja. A túlsúlyosnak vélt járműveket a közúti ellenőr kitereli a forgalomból és ellenőrzi azok össztömegét. Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy mégsem túlterhelt a jármű, a sofőr továbbhajthat. Viszont ha bebizonyosodik, hogy több a rakomány a megengedettnél, azonnali bírság jár, valamint csak akkor mehet tovább a sofőr a szállítmánnyal, ha megszünteti a problémát.

A közúti ellenőrök az előbb említett ellenőrző mérésekhez mobil mérőeszközöket fognak kapni. Ezek tartalmazzák a kerékterhelést mérő talpakat, a szintkiegyenlítő szőnyegkészletet, a kerékterhelést mérő, tengelyterhelést és össztömeget meghatározó, a mérést vezérlő szoftvert, valamint a forgalomirányító jelzőlámpát és annak állványát.

Az új rendszer és a hozzá igazodó szabályozás mindenkire vonatkozik: magyar és külföldi gépjárművekre egyaránt. Valamint tevékenységtől függetlenül mindenkinek be kell tartania a szabályokat, így a mezőgazdasági terményeket fuvarozóknak is fokozottan figyelniük kell, nehogy túlpakolják gépjárműveiket.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Súlyos hiányosságok és illegális termékek miatt azonnal felfüggesztette egy túrkevei húsüzem működését a Nébih - videóval

2025.02.14.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei.

Nagyra nyitják a modern mezőgazdaság ajtaját Debrecenben

2025.02.14.

Nemzetközi oktatási környezet, kiváló oktatók, modern laborok, átfogó tehetséggondozó program és széles körű szakmai partnerhálózat: ezeket kínálja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

Harc az aszály ellen: már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat a hazai vízügy számára

2025.02.14.

Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat

Miért éri meg a gazdáknak acélcsarnokot építeni?

2025.02.13.

A könnyűszerkezetes acélcsarnok a fenntarthatósági célok elérésében is a mezőgazdasági termelők eszközrendszerének része lehet.

Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle a bemutató üzemi programok keretében

2025.02.13.

Bemutató üzemi programokat tart a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. három telephelyen: Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle februárban.

Nagy pénzt lehet kaszálni a magyar báránnyal, viszont vannak veszélyek is

2025.02.13.

A bárány ára magasan van, de ez várhatóan nem lesz mindig így, és a juhtartásban már jóval nehezebb a jövedelemtermelés.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 171 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás