Hétfőn a felhős tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és napközben általában kevés - a délnyugati tájakon kissé több - felhő lehet az égen. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél többfelé ismét megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Tiszántúlon helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között valószínű, a délkeleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Estétől az ország északkeleti felén nagyrészt derült idő várható, míg délnyugat felől tovább növekszik a fátyolfelhőzet. Reggelre a délnyugati határvidéken meg is vastagodhat a felhőzet, melyből hajnaltól már zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél veszít erejéből, de még több helyen - főként az Alföldön - lehetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között várható, ennél hidegebb az Északi-középhegység hidegre hajlamos, szélvédett helyein lehet.

maximumhőmérséklet
Maximumhőmérséklet  [°C] június 24-én

Kedden sok napsütésre számíthatunk fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel. Estig néhol, inkább csak a déli országrészben, éjjel szórványosan valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül az északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet a délutáni órákban 27, 33 fok között alakul - írta hétnapos előrejelzésében a HungaroMet.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőkre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordul. A keleti szél sokfelé megélénkül, főleg zivatar térségében megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 14 és 21, a csúcsérték 24 és 30 fok között valószínű.

Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőkre számíthatunk. Többfelé kialakulnak záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarban megerősödhet. A hőmérséklet hajnalban 14, 20, délután 24, 30 fok között várható.

Figyelmeztető előrejelzés_240625 Figyelmeztető előrejelzés_240626

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Néhol megélénkül a keleti, északkeleti szél. Hajnalban 15, 20, a délutáni órákban 27, 32 fokot mérhetünk.

Szombaton napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként kialakulhat záporeső, zivatar. A délkeleti szelet több helyütt élénk lökések kísérik. A minimum 16, 21, a maximum-hőmérséklet 28, 33 fok között várható.

Vasárnap a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül a délkeleti szél. A hajnali 17, 22 fokról 29 és 34 fok közé melegszik fel a levegő.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megkapták a Ramsari Egyezmény védelmét a Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek

2024.07.18.

A Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Danube Wild Islands) egy nyolc országra kiterjedő nemzetközi Regionális Ramsari Területi Kezdeményezésként a Ramsari Egyezmény védelme alá kerültek.

Nagyot nőtt az érdeklődés a MATE doktori képzései iránt

2024.07.18.

Kiemelkedő érdeklődés tapasztalható a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktori képzései iránt, az idei tanévben 137 pályázat érkezett a 110 fős állami keretre.

Nincs más út: július elsejétől csak online lehet jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket

2024.07.17.

Változtattak a szabályon, 2024. július elsejétől a Nébih elektronikus felületén kell jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket.

Elérhető a mobilGAZDA alkalmazás új változata 

2024.07.17.

A mobilGAZDA alkalmazás új verziójában több újdonság is megkönnyíti a felhasználók dolgát.

A zöldsor gépeit fejlesztette a CLAAS, sok újdonságot mutattak be a németek

2024.07.17.

Az eseményen a CLAAS 4 új VOLTO modellt mutatott be, amelyekkel a rendterítők munkaszélessége 4,5 métertől egészen 15,1 méterig terjed - Fotó: CLAAS

Kötelező lesz egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni és változnak a méltányossági támogatás szabályai

2024.07.16.

Az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvényeket is módosítja a Magyar Közlöny 66. számában kihirdetett 2024. évi XXIX. törvény.

Partnerhírek
Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás