Hirdetés
Meleg héttel nyit az új év
Hétfőn elsősorban az északkeleti, északi tájakon maradhat tartósan borult, párás, ködös az idő, másutt fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Érdemi csapadék nem várható, legfeljebb a borult részeken fordulhat elő szitálás, esetleg gyenge eső. A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon élénkül meg, ott a déli részeken olykor erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet tág határok között alakul. Általában 12 és 17 fok közötti értékek várhatóak, azonban a délnyugati határvidéken pár fokkal melegebb, a tartósan borult északi, északkeleti tájakon viszont jóval hidegebb is lehet. Késő este 3 és 12 fok valószínű.
Keddre virradóra a köd illetve rétegfelhőzet fokozatosan terjeszkedik, ami reggelre már nagy területet érinthet, másutt a derült időt fátyolfelhőzet zavarhatja. Számottevő csapadék nem várható, de a ködös részeken szitálás előfordulhat. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dél-Dunántúlon lehet élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű.

Kedden napközben a rétegfelhőzet, nappal zsugorodik, miközben északnyugatról délkelet felé egy front vastagabb felhőzónája is átvonul. A borult, párás részeken szitálhat, emellett a front felhőzetéből néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 8 és 13 fok között valószínű, a borult, szélvédett részeken hidegebb, délnyugaton enyhébb idő is lehet.
Hirdetés
Szerdán a vastag frontfelhőzet dél felé elhagyja az országot. Napközben rétegfelhős és napos területek is lehetnek, majd késő délutántól egy melegfront vastagodó felhőzete húzódhat ránk északnyugat felől. Estig legfeljebb szitálás fordulhat elő, éjjel szórványosan elered az eső. Az északnyugati, majd délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között alakul, a borult, szélvédett részeken hidegebb, délnyugaton enyhébb idő is lehet.
Csütörtökön reggelig jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben egyre nagyobb területen vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, nyugati, majd északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű.
Pénteken jobbára közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között várható, a szélvédett északkeleti tájakon -6, -2 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13, északkeleten 3 és 7 fok között alakul.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben
2025.07.17.A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.
Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is
2025.07.17.Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés