A magyar és az európai méhészek védelmére hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter és Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő a franciaországi Strasbourgban. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel együtt szervezett kiállításon Nagy István kiemelte: jelenleg a közös uniós mezőgazdasági politika költségvetéséből mindössze 1 ezrelék jut a méhészeti szektor támogatására, "ez sem azt mutatja, hogy az EU számára fontos lenne az ágazat. Hangsúlyozta: minél előbb be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást.

A miniszter beszédében rámutatott arra, hogy a magyar méz a harmadik országokban termelt mézekkel versenyez. Az EU több piactorzító lépése következtében a mézpiac igen kedvezőtlen az unió termelői, benne a magyar termelők számára. Mint mondta, uniós vizsgálatok is kimutatták, hogy a hamisított méz leggyakrabban Kínából származik, azonban az EU nem lép fel szankciókkal, így a hamis méz továbbra is forgalomban van. Az Agrárminisztérium számolt be a részletekről.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban, ahol a magyar és az európai méhészek védelmére hívták fel a figyelmet - Fotó: MTI

Hidvéghi Balázs ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU piacait elöntötte az olcsó kínai szirupos méz. Ebből a kémiai úton előállított hamis mézből tavaly 67 ezer tonna érkezett az EU-ba, ahol az európai termelői ár feléért értékesítették, ami csődközeli helyzetbe sodorta a gazdákat. Hangsúlyozta: az Európai Bizottság nem a magyar és az európai méhészek érdekeit képviseli.

Válasszák a hazait

Hozzátette: az uniós polgárokat arra kell ösztönözni, hogy ne az olcsó, silány minőségű mézet vásárolják, hanem a hazait, azt is lehetőleg kistermelőktől. Mindehhez elengedhetetlen a megfelelő mézcímkézés, fontos, hogy a túlságosan általános jelölés helyett a címkéken feltüntessék: a méz pontosan melyik országból származik és milyen összetételű. Kijelentette: nem engedhetjük, hogy az európai piacot külső szereplők uralják és ránk kényszerítsék silány minőségű termékeiket.

Hidvéghi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország Európa egyik vezető méztermelő országa és a magyar emberek továbbra is a jó minőségű, hazai mézet részesítik előnyben.

Emlékeztett arra is, hogy Erdős Norbert, korábbi európai parlamenti képviselő nevéhez fűződik az Európai Unió méhészeti ágazatának kilátásairól és kihívásairól szóló jelentés, amelyet óriási többséggel fogadott el az Európai Parlament. 

Nagy István agrárminiszter (j) és Hidvéghi Balázs EP-képviselő (b) a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban 2023. október 16-án - Fotó: MTI

"Az Erdős-jelentés kiemelt figyelmet fordított a harmadik országokból érkező hamisított méz elleni küzdelemre, a méz címkézésére, a méhészeket segítő uniós támogatások növelésére, illetve a méhekre valóban veszélyes növényvédőszer-hatóanyagok betiltására" - mondta.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Figyelmeztetnek, megint viharosra fordul az idő

2025.04.22.

Egy tőlünk északra található ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. Ez okoz országszerte változékony, viharos, zivataros időjárást.

Okos traktor és mesterséges intelligencia segít a szőlőültetvényeken

2025.04.22.

Új korszak érkezik el a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence) segítségével az agráriumba

Madárvédelmi rendszerekkel tennék kevésbé veszélyessé a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket és a szélerőműveket Spanyolországban

2025.04.21.

Egy új rendelettervezet szerint madárvédelmi rendszerekkel látná el a szélerőműveket és a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket a spanyol kormány.

Az idei április ismét sokakban felveti a kérdést: van-e értelme Magyarországon gyümölcsöt termeszteni?

2025.04.21.

Az április első napjaiban jelentkező hideghullám komoly károkat okozott a hazai mezőgazdaságban. A leginkább veszélyeztetett növények idén is a kajszi, cseresznye, meggy és az alma, körte, birs voltak.

Zivatarokkal és lehűléssel zárul a húsvét utáni hét

2025.04.21.

Az ünnep után változékonyabbra fordul az időjárás. A tavaszi napsütést egyre gyakrabban zavarják meg záporok, zivatarok. A hét második felében lehűlés és erősebb szél is érkezik.

Érdemes tudni, hogy adható el a házi főzésű pálinka szabályosan

2025.04.21.

Idén tizenöt éve szabadon lehet pálinkát főzni házilag a Pálinkatörvény módosítása következtében

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goldoni S 110 GT traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 110 GT traktor

Hitelesített telefonszám

17 500 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Goldoni S 80 plus fülkés traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 80 plus fülkés traktor

Hitelesített telefonszám

12 000 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás