Magyarországon a gyepek telepítésének és felülvetésének két időszak kedvez: a kora tavaszi (március végétől április elejéig) és a nyár végi, kora őszi (augusztus végétől október első feléig). A gazdák gyakran a tavaszi időpontot választják, mert ilyenkor könnyebb magágyat készíteni a téli csapadékkal feltöltött földeken.

Van azonban a kora őszi telepítésnek is számos előnye. Az egyik legfontosabb, hogy az ilyen állományban jóval kisebb gyomkonkurenciával kell a telepített pázsitfüveknek megküzdeniük. A gyomnövényeket az életformájuk alapján dr. Ujvárosi Miklós rendszerezte hazánkban Raunkier dán ökológus módszere alapján.

Ha legelőként szeretnénk hasznosítani, akkor óvatos, irányított legeltetéssel már szeptemberben rámehetnek az állatok, de azért májusban ezeket a legelőket is le kell kaszálni. (Fotó: Pixabay)

Életformarendszer a gyomnövényeknél

Az Ujvárosi-féle életformarendszerben négy nagyobb csoportot különböztetünk meg: egyéveseket (Therophyta, T), kétéveseket (Hemitherophyta, HT), az évelők közül pedig a talajszintben telelő évelőket (Hemikryptophyta, H) és a talajban telelő évelőket (Geophyta, G).

Hazánkban a legtöbb, tömegesen megjelenő gyomnövény tavaszi csírázású. A kora ősszel vetett pázsitfüvek már bokros állapotban, kifejlett gyökérzettel rendelkeznek, amikor a legtöbb gyomnövény tavasszal csírázni kezd. Ezt az előnyt nem tudják a gyomok behozni, így rendszeres kaszálással gyorsan záródó, gyomszegény gyepet alakíthatunk ki.

Ökológiai gazdaságokban különösen fontos ezt szem előtt tartani, hiszen ezekben tilos a szelektív gyomirtószerek használata.

Nem fenyeget a kiszáradás

A kora őszi gyeptelepítés másik nagy előnye, hogy a nyári száraz, meleg időszakot szintén már kifejlett állapotban kell átvészelniük a vetett növényeknek. Hazánkban általában csapadékos az ősz, így nem fenyegeti a fejletlen gyökérzetű növényeket a kiszáradás. Száraz ősz esetén pedig azt tapasztaltuk, hogy az erőteljes harmatképződés segíti a sekélyen vetett pázsitfüvek fejlődését.

Az őszi gyeptelepítés harmadik előnyös tulajdonságaként az első évi takarmányhozamot kell megemlíteni. Az ősszel telepített gyep bokros állapotban van már, amikor a téli hideghatás éri. Ennek köszönhetően tavasszal magszárat fejleszt, így nagy zöldtömeget kaszálhatunk az új telepítésű gyepről májusban.

Ha legelőként szeretnénk hasznosítani, akkor óvatos, irányított legeltetéssel már szeptemberben rámehetnek az állatok, de azért májusban ezeket a legelőket is le kell kaszálni.

(Forrás: allattenyesztok.hu) 

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás