Hirdetés
Megvan a NAK új elnöke: helyettes államtitkár vállalta a köztestület vezetését
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta országos küldöttgyűlését, ahol megválasztották a szervezet új elnökét.
A küldöttgyűlésén Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, valamint Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket.
A küldöttek – egyhangú szavazással – Papp Zsolt Györgyöt választották a köztestület elnökének. Papp Zsolt György a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Ifjú Gazda Tagozatának elnöke. 1981-ben született, gyakorló gazdálkodó, agrármérnöki diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte. Korábban dolgozott élelmiszeripari üzemvezetőként, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál szakreferensként, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályát vezette. 2020-tól az Agrárminisztérium – előbb vidékfejlesztésért felelős, majd vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős – helyettes államtitkára. Tevékenysége során az agrárgazdasági kamara munkáját, tagságának érdekképviseletét eddig is hatékonyan segítette.
Hirdetés
A mostani országos küldöttgyűlésen kizárólag az elnök személyéről döntöttek, a kamara elnöksége változatlanul folytatja munkáját - írta a NAK.
Az előzményekről itt lehet részleteket olvasni: Részegen megütött egy nőt Győrffy Balázs NAK-elnök, nyomoz a főügyészség
2024. augusztus 23-án írtuk, hogy minden közéleti és politikai tisztségéről lemondott Győrffy Balázs EP-képviselő, aki egyúttal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A politikus ezt maga jelentette be pénteken a Facebook-oldalán. A Veszprém vármegyei szakember írását változtatás nélkül közöltük.
"A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem" - írta a közösségi média oldalán.
"Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől. Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek. Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.
Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok" - folytatta.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés