Hirdetés
Megvan a módosított ütemterv az új KAP pályázati felhívások megjelenéséhez
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának támogatásait tartalmazó magyar honlapon közzétették a módosított menetrendet, mely alapján a gazdálkodók jobban és pontosabban tervezhetik meg az elkövetkezendő időszakot. A pályázatok és a támogatások ütemezése sokat segít a sikeres tervezés megvalósításában.
Több pályázat már megjelent, számos másik támogatási lehetőség igénylésének kezdete pedig még ezután várható - írta az EMVA.

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság a Bizottság (EU) 2022/129 végrehajtási rendelete alapján közzéteszi a tervezett pályázati felhívások benyújtására vonatkozó határidők ütemtervét. Az ütemterv PDF formátumban itt érhető el.
A már megjelent pályázatok között érdemes megnézni a következőket:
- Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása
- Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása
- Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és poszt-harvest fejlesztések támogatása
- Kertészeti – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása
Az elkövetkezendő időszakban megjelenő pályázatok, valamint azok beadásának tervezett kezdő és záró időpontja a következő:
- Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása 2024. IV. negyedév – 2025. II. negyedév
- Állattartó telepek fejlesztésének támogatása 2024. IV. negyedév – 2025. II. negyedév
- Állattartó telepek megújításának támogatása 2024. IV. negyedév – 2025. II. negyedév
- Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatása 2024. IV. negyedév – 2027. III. negyedév
- Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása 2024. IV. negyedév – 2027. III. negyedév
- Vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági öntözési közösségek támogatása 2024. IV. negyedév – 2027. III. negyedév
- Erdészeti gép- és eszközbeszerzés támogatása 2025. I. negyedév – 2027. IV. negyedév
- Gazdaságátadás és gazdaságátvétel támogatása 2025. I. negyedév – 2025. IV. negyedév
- Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása 2024. IV. negyedév – 2025. I. negyedév
- Mezőgazdasági termelők tevékenységének diverzifikációjának támogatása 2025. I. negyedév – 2025. IV. negyedév
- Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása 2025. I. negyedév – 2025. III. negyedév
- Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása 2025. I. negyedév – 2025. III. negyedév
- Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása 2025. II. negyedév – 2025. III. negyedév
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás
2025.02.17.Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.
Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat
2025.02.11.Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés