Budapesten, a FELIX Kitchen&Bar egységben hirdették ki egy sajtótájékoztatón a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” kiírás végeredményét. A cím a magyar borászok által elnyerhető egyik legrangosabb hazai kitüntetés, a díj pedig nem csak egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

A 2023. Év Bortermelője díj nyertese Günzer Tamás lett a Villányi borvidékről.

Günzer Tamás lett a 2023. Év Bortermelője díj nyertese

Közel negyed század után nyert újra villányi borász

Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, és így 24 év után most ismét egy villányi borász nyerte a díjat. A bortermelő család 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek. A családi vállalkozásban mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina foglalkozik a marketinggel, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést is felügyeli.

Ahogy sokakét, Tamás életét is egy meghatározó gyermekkori élmény alapozta meg. Édesapja egy kis pincében gazdálkodott Palkonyán, a kisfiú mindig mellette tevékenykedett, játszott. Amikor Tamás 10 éves lett, és elég erős volt már hozzá, édesapja az egyik szüreten megtanította neki meghúzni a prést, ekkor kezdett el komolyabban érdeklődni a borkészítés iránt. Mivel az állatokat is nagyon szerette, nehéz volt döntenie, hogy milyen pályát válasszon. Tamás végül állattenyésztő üzemmérnök diplomát szerzett, majd 12 évig volt szarvasmarha-ágazat vezető egy termelőszövetkezetben. A diplomaosztóra kapott szőlőültetvény első bora 1991-ben készült el, ami rögtön aranyérmet szerzett a Villányi borversenyen, ebben a pillanatban vált világossá Tamás számára, hogy borász vénával rendelkezik - írta a Magyar Bor Akadémia közleménye. 

Az állattenyésztő pályával akkor hagyott fel végérvényesen, amikor egy vinotéka a borász tudta nélkül benevezte egyik borát a Pannon Bormustrára, ahol kategóriagyőztes lett.

Günzer Tamás pincészete számos országba exportál, többek között Lengyelországba, Írországba, Svájcba, Kínába, de termékpalettájuk a hazai boltok polcain is megtalálható. Legkiemelkedőbb boraik közé a Bocor Grandior Merlot-t, a Mátyás Cuvée-t, az Ördögárok Merlot-t, a Bocor Chardonnay-t és a Bocor Cuvée-t sorolják. A borászat számos borversenyen szerepelt már nagyszerű eredménnyel.

„Mindenkor alkalmazkodni a fogyasztói kívánalmakhoz” – szól a borászat mottója. Ehhez igazodva a pincészet közeli terveiben egy panzió építése, valamint egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín építése is szerepel.

https://www.youtube.com/watch?v=TDeXztpAxSA
Videón a Günzer birtok

Ezt ígéri Günzer Tamás annak, aki betér hozzájuk:

„Finom, kemencében sült ételeket ígérek és egy igen látványos Ördögárok túrát a pincészetünk traktor vontatású kiskocsiján. A túra a dűlő legmagasabb pontján egy pohár rosé mellet kerülhet dokumentálásra.”

Kiváló borászok koccintása Budapesten, a FELIX Kitchen&Bar egységben

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

  • Günzer Tamás (Villányi borvidék)
  • Lamport József (Egri borvidék)
  • Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
  • ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék)
  • Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

Megosztás

További híreink

Figyelmeztetnek, megint viharosra fordul az idő

2025.04.22.

Egy tőlünk északra található ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. Ez okoz országszerte változékony, viharos, zivataros időjárást.

Partner

Fenntartható vízhasználat a mezőgazdaságban – a Poliext Kft segít.

2025.04.22.

A klímaváltozás közepette a hatékony öntözés kulcskérdés lett a gazdálkodók számára. Molnár Krisztián, a Poliext Kft. agrármérnöke beszélt nekünk arról, hogyan segíti a cég modern technológiákkal a fenntartható és víztakarékos gazdálkodást.

Okos traktor és mesterséges intelligencia segít a szőlőültetvényeken

2025.04.22.

Új korszak érkezik el a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence) segítségével az agráriumba

Madárvédelmi rendszerekkel tennék kevésbé veszélyessé a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket és a szélerőműveket Spanyolországban

2025.04.21.

Egy új rendelettervezet szerint madárvédelmi rendszerekkel látná el a szélerőműveket és a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket a spanyol kormány.

Az idei április ismét sokakban felveti a kérdést: van-e értelme Magyarországon gyümölcsöt termeszteni?

2025.04.21.

Az április első napjaiban jelentkező hideghullám komoly károkat okozott a hazai mezőgazdaságban. A leginkább veszélyeztetett növények idén is a kajszi, cseresznye, meggy és az alma, körte, birs voltak.

Zivatarokkal és lehűléssel zárul a húsvét utáni hét

2025.04.21.

Az ünnep után változékonyabbra fordul az időjárás. A tavaszi napsütést egyre gyakrabban zavarják meg záporok, zivatarok. A hét második felében lehűlés és erősebb szél is érkezik.

Partnerhírek
Partner

Fenntartható vízhasználat a mezőgazdaságban – a Poliext Kft segít.

2025.04.22.

A klímaváltozás közepette a hatékony öntözés kulcskérdés lett a gazdálkodók számára. Molnár Krisztián, a Poliext Kft. agrármérnöke beszélt nekünk arról, hogyan segíti a cég modern technológiákkal a fenntartható és víztakarékos gazdálkodást.

Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás