A legeltetési időszak befejeződésével visszatértek a szürkemarha- és a bivalygulyák a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megújult dévaványai állattartó telepére. A Békés megyei, telepről idén is a nemzeti park több részterületére szállítottak magyar szürke szarvasmarhákat a területek természetvédelmi kezelése céljából. Biharugrára 280 tinót, Szabadkígyósra 350 növendék üszőt, a Körös-ártérbe pedig további 96 szürkemarhát vittel ki tavasszal, a legeltetési szezon kezdetekor. Továbbá Dévaványa térségében 400 szürkemarha és 250 házi bivaly legelészett.

Az állatok október végén érkeztek meg a megújult telepre, ahol a telet töltik majd. Beszállításuk, egyúttal az őszi állatorvosi kezelések is folyamatosan zajlanak. Ahogy minden évben, úgy az idén is előzetesen biztosították az őshonos állatok számára szükséges téli takarmánybázist. Mintegy 23 ezer bála lucerna- és gyepszénát készítettek, s bebálázták az almozáshoz szükséges szalmát is. Idén összesen csaknem 1500 marhaféle (magyar szürke szarvasmarha és házi bivaly) telel majd Dévaványán.

Bivalyok a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság utóbbi évtizedének legnagyobb beruházásából megvalósult téli tartáshelyen 2021. november 8-án - Fotó: Lipták Judit

Megvalósult a hatalmas beruházás

Ott, ahol a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság utóbbi évtizedének legnagyobb beruházását adták át november 8-án a Dévaványa és Ecsegfalva között található Kőmagtári-táblán. A „Pusztai élőhelyek fejlesztése Dévaványa térségében” elnevezésű, KEHOP-4.1.1-15-2016-000-42 azonosítószámú nyertes pályázat segítségével korszerű téli tartáshely épült az őshonos házi bivalyok és magyar szürke szarvasmarhák számára.

Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a november 8-án átadott, 1 milliárd 447 millió forintos fejlesztés keretében megépült egy 400 állat befogadására alkalmas szürkemarha-szárnyék, valamint egy 2500 négyzetméteres (karámokkal együtt) bivalyistálló, ahol 200 bivalyt helyeztek el. A Makovecz Imre építészeti örökségét folytató iroda tervei alapján készült komplexumban gulyásszállás, iroda, szociális helyiségek, gépszín, kútház, tűzivíz-tároló és trágyatároló is helyet kapott.  A beruházáshoz 1,2 milliárd forint pályázati támogatást kapott az Igazgatóság. Az egyes épületrészeket csaknem egykilométeres úthálózat köti össze.

Panorámafotó a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság utóbbi évtizedének legnagyobb beruházásából megvalósult téli tartáshelyekről 2021. november 8-án - Fotó: Lipták Judit

A projekt természetvédelmi célja a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén élő, nemzetközi jelentőségű túzokállomány kedvező élőhelyi feltételeinek megteremtése és védelme. A legeltetéssel történő területkezelés további célja a pannon szikes sztyeppek és mocsarak fenntartása, hosszú távú megőrzése.

Megosztás

További híreink

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Ma újra jelentős mennyiségű csapadék hullhat, de már látszik mikortól lehet nagy változás

2024.10.04.

Pénteken borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap.

Tudáspénzek: kevesebb lett az agrárkutatás támogatása

2024.10.04.

Ha sokat spórolunk a kutatáson, a tudáson, mélyül a magyar gazdaság válsága és romlik a versenyképessége

Telítődik csapadékkal a talaj, de hátráltatja a betakarítást

2024.10.04.

Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. Péntek estig újabb jelentős mennyiségű esőre van kilátás, majd a hétvégén csökken a csapadékhajlam. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből, az őszi gabonák vetését pedig országszerte telített felső talajréteg várja.

Jelentősen rontja a teljes idei GDP-t az aszály hatása

2024.10.04.

A második negyedéves GDP-adatok csalódást okozak, az első negyedévhez képest nem tudott bővülni a hazai gazdaság, végül 0,2 százalékos visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.

Győzött a globális nyomás: Az EU kénytelen volt elhalasztani a kritikus törvényt

2024.10.03.

Az erdőirtásról szóló törvény végrehajtását egy évvel elhalasztják, mivel a globális partnerek és az érintett ipari szereplők arra hivatkoztak, hogy nincsenek megfelelően felkészülve a jogszabály időbeni alkalmazására.

Partnerhírek
Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás