A fűrészlábú szöcske (Saga pedo) a Kárpát-medence legnagyobb rovara, mely akár 10-12 cm hosszúra is megnőhet. Nevét jellegzetes, fűrészfogszerű lábairól kapta, amelyekkel zsákmányát ragadja meg.

Magyarországon főként középhegységeinkben él elszigetelten, de már az alföldeken is találkoztak vele. Ritkasága és kiváló rejtőzködő képessége miatt nagy mérete ellenére is nehéz észrevenni. Hazánkban védett, és több ország Vörös Könyvében, valamint nemzetközi természetvédelmi egyezményekben is szerepel - írta meg a dunaipoly.hu.

fűrészlábú szöcske
Fotó: Kovács Judit

A szöcske röpképtelen és a növényzetben elbújva vadászik, ezért úgy vélik, hogy kis területen éli le életét, bár ez csak feltételezés. Kutatásaink célja a szöcske mozgáskörzetének feltérképezése volt, ami számos természetvédelmi és élőhelykezelési kérdésre adhat választ. A kutatás nehézségei közé tartozik a szöcskék megtalálása és a jelöltek visszakeresése, különösen mivel főként alkonyatkor és éjszaka mozognak.

Szerencsére nemrég a Vértesben egy olyan területre bukkantunk, ahol rövid idő alatt több példányt is láttunk. Az állatok visszakeresését UV fényben világító, az életmenetüket nem befolyásoló festékkel segítettük, amely a jelöletlen szöcskék keresésében is nagy segítséget nyújtott.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás