Hirdetés
Megmondjuk, hol kellene lennie május 4-től
Az idén májusban megrendezésre kerülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok a szokásokhoz megfelelően számos érdekességet tartogat a kilátogatóknak. A rendezvény lényegében már kezdetét is vette a Termékdíj pályázat eredményhirdetésével, ahol idén az Axiálnak sikerült tarolnia.
2017 áprilisának utolsó előtti szerdáján került sor az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának eredményhirdetésére. A megmérettetésen az AXIÁL Kft. Technika/Technológia kategóriában több kitüntetést is kapott:
- Nagydíj: CLAAS MCC SHREDLAGE® technológia
- Elismerés: MX T410 homlokrakodó PCH hidraulikus párhuzamvezetéssel
- Elismerés: MANITOU MLT 737 130 PS teleszkópos rakodógép
- Elismerés: mAXI-CAM sorfelismerő és munkagép-kormányzó automatika
A díjat és okleveleket Ruszbach László, a CLAAS Gépüzletág orosházi területi képviselője vette át. A hírek szerint a díjak és a kitüntetett termékek is megtekinthetők lesznek a 2017. május 4. és 6. között, az immáron 24. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításon.
Hirdetés
A rendezvény a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb szakmai találkozója, melyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek segítségével. Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint a hozzákapcsolódó növénytermesztési ágazat legjelesebb képviselői állítanak ki. A kiállítók között az AXIÁL Kft. is jelen lesz az eseményen, ahol újdonságait és legnépszerűbb modelljeit is kiállítja.
A mezőgazdasági gépek szerelmesei megcsodálhatják többek között a MANITOU MLT 737 130 PS teleszkópos rakodógépét, melynek különlegességét a szélvédő és a tetőablak helyét elfoglaló egy darabból álló üveg adja. Ezen keresztül ugyanis a kezelőnek tökéletes, zavartalan rálátása van a gémre.
Az említett rakodógép mellett a PCH hidraulikus párhuzamvezetéssel szerelt MX T410 homlokrakodó is jelen lesz a kiállításon, mint díjazott. A szerkezet elsősorban kis - és közepes gazdaságok legjobb választása lehet, mivel esetükben egy traktorra szerelhető homlokrakodó sokkal gazdaságosabb, mint egy teleszkópos rakodógép üzemeltetése.
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2017. május 4. és 6. között kerül megrendezésre, ahová a szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket!Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés