A következő három nap időjárását változékony felhőzet, időszakos csapadék (zömmel eső), élénk szél, helyenként köd és a nappali hőmérsékletek fokozatos csökkenése jellemzi, 0 és +13 fok közötti maximumokkal.

Csütörtökön folytatódik délnyugat felől a felhőzet felszakadozása, csökkenése, a nap is egyre többfelé kisüthet. Az Északi-középhegység tágabb térségében viszont egész nap rétegfelhőzetre és rossz látási viszonyokra számíthatunk. Késő délutántól észak felől egyre vastagabb frontfelhőzet érkezik fölénk, amelyből estefelé helyenként már előfordulhat csapadék, zömmel eső. Nagy területen megerősödik, délnyugaton átmenetileg viharossá is fokozódik a délnyugati szél. A csúcsérték általában 5 és 10 fok között várható, de a Dráva mentén akár 11, 13 fok is lehet, míg északkeleten csupán -1, +4 fok valószínű. Késő este -1, +8 fok közötti értékeket mérhetnek - írta 3 napos időjárás előrejelzésében a HungaroMet.

Maximumhőmérsékletek január 2-án Magyarországon
Maximumhőmérsékletek január 2-án Magyarországon

Estétől mindenütt záródik a felhőtakaró, és estétől, késő estétől egyre többfelé valószínű csapadék - zömmel eső, de a csapadékhullás vége felé helyenként átmenetileg szilárdra válhat a halmazállapot. Főként a déli megyékben nagyobb területen jelentős mennyiség valószínű. Többfelé kísérik élénk, erős lökések a délnyugati szelet, amely az éjszaka második felében fokozatosan északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2 fok között várható.

Pénteken a csapadéksáv a frontális felhőzettel együtt napközben dél felé vonul, mögötte kisebb-nagyobb felhőtömbök zavarhatják a napsütést. Délnyugaton estétől párássá válik a levegő, köd is képződhet. A délnyugatiról északnyugatira forduló szelet élénk, néhol erős széllökések kísérik. A a maximum 1 és 6 fok között valószínű.

Szombaton délnyugaton a köd néhol makacsabbul tarthatja magát, de a ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, majd délután fátyolfelhőzet vonul fel nyugatról. Számottevő csapadék nem lesz. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, 0 fok között alakul, a fagyzugokban ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +6 fok között alakul.

További híreink

Partner

A kukorica mikrobiológiai készítményeinek szerepe

2025.02.19.

A mikrobiológiai készítmények élő gombákat vagy baktériumokat, illetve zöldalgákat tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak a talajegészségre és termesztett növényeinkre. Megvédik őket a gombakórokozóktól, feltárják a tápanyagokat, elősegítik a kultúrnövény fejlődését és ellenállóvá teszik a stresszhatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk, hogy az AGRO.bio termékei milyen szerepet játszanak a bőven termő és egészséges, toxinmentes kukorica előállításában.

Háromnapos agrárdigitalizációs szakmai felnőttképzést indít márciusban a MATE 

2025.02.19.

Háromnapos agrárdigitalizációs szakmai felnőttképzést indít 2025. márciusában a MATE Gödöllőn.

Nagyon drágulnak Magyarországon az élelmiszer-alapanyagok

2025.02.19.

Jelentősen megnövekedett az élelmiszer-alapanyagok ára 2025 elejére, a drágulásnak több hatása is lesz.

Újabb, most több mint 22 milliárd forintnyi támogatást kaptak a gazdálkodók

2025.02.19.

Újabb jelentős összeget, több mint 22 milliárd forintot folyósítottak a gazdálkodóknak a 2024. évi egységes kérelmekben szereplő közvetlen támogatások keretében.

Új, "Agrárinnovációnk jövőjének pillérei: precízió, digitalizáció és fenntarthatóság" című kiadvány mutatja be a szakma előtt álló kihívásokat

2025.02.19.

"Agrárinnovációnk jövőjének pillérei: precízió, digitalizáció és fenntarthatóság" címmel új agrárinnovációs kiadvány mutatja be a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb kihívásokat

Partner

Tudományos érdekességek a baktériumkészítményekről

2025.02.18.

A baktériumkészítményekben is találhatók helper (segítő) baktériumok, melyek a stresszkezelésben játszanak szerepet. Például, szárazság esetén képesek más baktériumtörzsek kolóniái köré nyálkaburkot, vagyis biofilmet képezni, megóvva a baktériumokat a kiszáradástól.

Partnerhírek
Partner

A kukorica mikrobiológiai készítményeinek szerepe

2025.02.19.

A mikrobiológiai készítmények élő gombákat vagy baktériumokat, illetve zöldalgákat tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak a talajegészségre és termesztett növényeinkre. Megvédik őket a gombakórokozóktól, feltárják a tápanyagokat, elősegítik a kultúrnövény fejlődését és ellenállóvá teszik a stresszhatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk, hogy az AGRO.bio termékei milyen szerepet játszanak a bőven termő és egészséges, toxinmentes kukorica előállításában.

Partner

Tudományos érdekességek a baktériumkészítményekről

2025.02.18.

A baktériumkészítményekben is találhatók helper (segítő) baktériumok, melyek a stresszkezelésben játszanak szerepet. Például, szárazság esetén képesek más baktériumtörzsek kolóniái köré nyálkaburkot, vagyis biofilmet képezni, megóvva a baktériumokat a kiszáradástól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Agromésztej
Pest, Nagytarcsa

Agromésztej

7 075 HUF / flakon

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás