Hirdetés
Megjelent az AKG területek növényvédelméhez a tiltólista
Még tavaly, 2024. december 20-án jelent meg az AKG tiltólistaként ismert lista az agrár-környezetgazdálkodásban (AKG) nem alkalmazható hatóanyagok jegyzékéről. A pályázatokat december 23-ig lehetett beadni. A KAP-RD19a-1-24 kódszámú „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések” című felhívás alapján egyes növényvédőszer-készítmények nem, vagy csak korlátozásokkal használhatók. A tiltással, illetve korlátozással érintett növényvédőszer-hatóanyagok listáját a közlemény mellékletei tartalmazzák az alábbiak szerint.
A táblázatokban jelölés nélkül szereplő hatóanyagok a tiltottak, az indexszámokkal jelöltek pedig korlátozással használhatóak - foglalta össze a Mezőhír cikke.
Hirdetés

Az Európai Unióban nem engedélyezett hatóanyagok az AKG programban részt vevő területeken szükséghelyzeti engedéllyel sem használhatók. A növényvédelmi tevékenység során minden esetben be kell tartani az adott készítmény engedélyokiratában foglaltakat - közölték.
Továbbá azon AKG-ban támogatott területek esetében, ahol egyéb vállalás, vagy előírás miatt a növényvédőszer használata nem engedélyezett, úgy a közlemény mellékletében megjelölt korlátozással használható növényvédőszer készítmények használata sem megengedett - írták.

Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés pályázati felhívásában és az Irányító Hatóság jelen közleményhez mellékelt táblázatokban foglaltak teljesítése nem mentesít az egyéb növényvédelmi vonatkozású jogszabályok előírásainak betartása alól.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A mikotoxinok járványa
2025.02.09.A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.
Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?
2025.02.09.A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSörárpa lombtrágya C-komplex Réz-kén-cink, alacsony fehérje, jó osztályozottság, sörárpa minőség
1 150 HUF / l
+ áfaKukorica vetőmag és Napraforgó vetőmag rendelhető országosan házhoz szállítva, 2025 márciusra
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés