Hirdetés
Megint bukott az akácmézzel az egyik legnagyobb magyar kereskedő
Elrendelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik legnagyobb belföldi mézeladó, Klenáncz József két újabb akácmézének (az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt termékeknek) a forgalomból való kivonását és a fogyasztóktól való visszahívását. A CBA-üzletekben is érdekelt Klenáncz mézeivel most is ugyanaz a probléma, mint korábban. Nem lehet megállapítani, hogy milyen alapanyagok felhasználásával készült, és azt sem, hogy ezen alapanyagok honnan származnak. A Nébih szerint ezek a mézek nem nyomon követhetőek, így egészséget veszélyeztető, nem biztonságos élelmiszernek minősülnek.
Miután fél éven belül már 6 különböző összetételű Klenáncz-féle akácmézet vontak ki a forgalomból, a 24.hu megkérdezte a Nébihet arról, hogy a büntetések kiszabásán túl vannak-e más eszközei is a hatóságnak, hogy a visszatérően jogsértéseket elkövető Klenáncz ellen fellépjenek. Adott esetben lehetséges-e valakit például eltiltani tevékenységétől, vagy meghatározott időre kitiltani termékeit a boltokból. A Nébih válaszában arról írt, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a hatóság
- legfeljebb egy évre, teljesen vagy részlegesen felfüggessze vagy korlátozza a tevékenységet,
- a működést legfeljebb három évre megtiltsa,
- az újbóli működést feltételhez kötheti a feltárt jogsértés súlyával arányosan, a jogsértésben rejlő kockázat mértékének és jellegének figyelembevételével. Ezt a szankciót hatóság jellemzően a szabályos működés visszaállításáig alkalmazza.
Nem csak akácot készít, a többivel nem volt gond
A konkrét üggyel kapcsolatban megjegyezték, hogy Klenáncz József nem kizárólag akácméz csomagolását végzi az üzemben, hanem vegyes virágmézet is előállított, ezzel a tevékenységgel kapcsolatosban pedig jogszabálysértést nem állapítottak meg.
Hirdetés
„A vállalkozás nyilatkozata szerint akácméz-csomagolást 2021 novemberétől nem végez, amit a helyszínen történt ellenőrzések, valamint a kiskereskedelmi egységek ilyen irányú monitorozása is megerősített” – írta a Nébih. Vagyis a hatóság oldalán nemrég közzétett jogsértés Klenáncz egy korábbi termékét érinti.
A Nébih a válaszában hozzátette, hogy a „kockázat mértéke és jellege” nem egyenlő az alapvetően azonos jellegű, csak más-más tételekben feltárt jogsértések számával. Az üzemben eddig végzett számos ellenőrzés alapján a Nébih végül arra jutott, hogy „az akácmézeken kívül a további termékcsoport(ok) gyártásának korlátozása nem lenne arányos az akácmézzel kapcsolatos elkövetett jogsértések szankciójaként.
Gyakrabban ellenőrzik a mézkereskedő mintáit
Ezzel együtt, mivel hatóságunk kockázatértékelési rendszere a számos jogsértés miatt az érintett vállalkozás tevékenységét – az előállított termék fajtájától függetlenül – fokozott kockázatúnak minősítette, a létesítmény ellenőrzése és termékeinek mintavételezése az eddigieknél gyakrabban fog megtörténni és az esetleges ismétlődő jogszabálysértés esetén a szankciók mértéke is jelentősen emelkedik – írta a Nébih a portálnak. Korábban már beszámoltak arról, hogy a vállalkozó az eddigi jogsértéseket néhány millió forintos büntetéssel megúszta.
Mit szóltak az ügyhöz a Klenáncz-mézeket forgalmazó áruházláncok képviselői?
A Spart, a Tescót és a CBA-t arról kérdezték: a most visszahívott mézeket forgalmazták-e, illetve hogy üzleteikben lehet-e még Klenáncz-féle mézeket kapni, továbbra is töretlen-e a bizalom?
A 24.hu cikkének megjelenését követően megkapták a CBA válaszát. Azt írták, hogy egyeztettek a beszállítóval, aki a kifogásolt akácméz termékeket visszahívta. Jelenleg a Klenáncz méhészet a CBA bolthálózatába virágmézet szállít, amiről megfelelő laboratóriumi vizsgálattal rendelkeznek. Hozzátették: „a hozzánk beszállított termelői mézeket minden esetben állatorvosi igazolással szállítják a termelők. Ez igazolja, hogy a méz emberi fogyasztásra alkalmas, állategészségügyi szempontból megfelelő.”
- A Tesco forgalmazta az érintett mézeket, de már nem elérhetők az áruházak polcain – írták. Arra nem válaszoltak, hogy egyéb Klenáncz-féle mézeket árulnak-e.
- A Sparnál nem lehetett kapni az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt akácmézet, miután a cég a korábbi jogsértések miatt úgy döntött, hogy az összes Klenáncz-akácmézet tételazonosítótól függetlenül eltávolítják a választékukból, és már nem forgalmazzák ezeket.
A folyamatos jogsértések ellenére az állami támogatásokból bőven jut a legnagyobb hazai mézeladónak. A Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint a vállalkozó tavaly 25 millió forint közpénzt kapott különböző jogcímeken. A palyazat.gov.hu oldal szerint pedig 30 millió forint agrár-környezetgazdálkodási uniós támogatást is megítéltek neki - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében
Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés