Hirdetés
Meggyexport Európába
Egy korábbi cikkünkben megírtuk, hogy nagy mennyiségű meggytermést hozott az idei év, de az árak így is alacsonyan maradtak. Hová kerül a Magyarországon megtermelt meggy? Erre a kérdésre is választ kaphat cikkünkből!
Legnagyobb felvevőpiacok
Európán belül Németország számít a legnagyobb meggyimportőrnek. Igaz elsősorban a feldolgozott gyümölcsre van onnan kereslet. Évente mintegy 80-85 millió adag meggybefőtt fogy, gyakorlatilag minden német lakosra jut egy üveggel. Mellettük még Hollandiában és Ausztriában kedvelt a gyümölcs, de a két kis ország meg sem közelíti Németország importját. Belgiumban szinte kizárólag cukrászati termékként használják, de az áruforgalom itt elenyésző. Ugyan ez jellemző hazánkat körülvevő országokra is: kevés meggy kerül hozzájuk, az is csak kiskereskedőkön keresztül.
Hirdetés
Szinte kizárólag ipari gyümölcsnek számít Európában a meggy. Mivel a cseresznyével egy időben jelenik meg és sokan csak a cseresznyét ismerik, így még az Érdi bőtermő fajta sem rúghat labdába külföldön a friss fogyasztásra szánt gyümölcsök között.
Magyar export – hogyan működik?
Jóval korábban érik hazánkban a meggy, mint Lengyelországban vagy Németországban. A magyar meggy minősége is jobb, mint a fent említett két országé, mivel a termelők szinte kizárólag jó minőségű, nagy szemű, magyar fajtákkal dolgoznak. A termésmennyiséggel sem szokott baj lenni, így a magyar meggyexport még akár jól jövedelmező is lehetne… de sajnos ez nem ilyen egyszerű.
A termelők a meggyet beszállítják az exportőrhöz, ahol a gyümölcsöt válogatják és csomagolják a megrendelő kérése szerint. Ez után a becsomagolt és osztályozott gyümölcs kamionra kerül és minél rövidebb időn belül a megrendelő felé veszi az irányt. Meggyszezonban a termelők nappal betakarítanak, este beszállítanak az exportőrhöz és másnap indul a szállítmány külföldre.
A meggyszezon általában két hétig tart. Ennyi idő alatt optimális esetben, ha minden nap tud szállítmányt indítani az exportőr, 3-5 millió forintot kereshet a meggyexporttal. A fent leírt folyamat csak akkor működhet, ha az exportőrnek van felhalmozva forgó vagyona, ugyanis a kereskedő a termelőnek az átvételkor kell, hogy kifizesse a terményt, ő viszont csak pár nap múlva kapja meg a megrendelőtől az áru ellenértékét. Ha egy exportőr minden nap szállítani szeretne, körülbelül 40 millió forint forgótőkével kellene rendelkeznie, ami a magyar kiskereskedők nagy részének nem áll rendelkezésre. Az egyetlen megoldás az lenne, hogy a kereskedők hitelt vesznek fel, így tudnák finanszírozni az összes kimenő szállítmányt.
A gazdák szerint a hitelfelvétel nem jelent megoldást, mert a kereskedők kis része tud csak felvenni hitelt, továbbá a hitelfelvétel járulékos költségei (például a kamatok) is jelentősen csökkentenék a profitot.
Forrás: kerteszetesszoleszet.hu, uzletresz.hu
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés