Hirdetés
Megfizethető szuperzöldségből szuperételek – az őszi-téli hónapok nagy kedvence, a sütőtök
A különleges és rendkívül egészséges szuperzöldségből számtalan ételt és italt készíthetünk, és a pénztárcánkban sem kell túl mélyre nyúlnunk. De hol terem leginkább hazánkban, miért érdemes fogyasztani, és mennyibe kerül a piacokon, boltokban?
A sütőtök kifejezéssel azokat a tökféléket illetik Magyarországon, amelyeket főképpen sütve fogyasztanak. A sütőtököket téli töknek is nevezik, ami kapcsolatban áll étkezési célú felhasználásukkal: a sütőtökök hosszú tenyészidejű növények, és teljes (vagyis biológiai, és nem gazdasági) érettségükben takarítják be őket ősszel, eltarthatóságuk miatt pedig télen is alkalmasak fogyasztásra. Ebben az értelemben tehát a sütőtök nem egyetlen tökfaj elnevezése, hanem gyűjtőnév.
Nagydobostól Orange-ig
A legutóbbi adatok szerint, Magyarországon mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület Nagydoboson (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években – állapítja meg a HelloVidék cikke
Hirdetés
A sütőtökről érdemes tudni, hogy április végén, május elején vetik. Jól alkalmazkodó, köztes növényként is termeszthető, így akár a kukoricásban is megél, ugyanakkor nagy a hőigénye, érzékeny a fagyra, a gyökérzete kiterjedt. A köznyelvben „sütőtöknek” hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, amelyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis akkor, amikor a bennük levő magok szaporításra alkalmasak.
Hazánkban a fogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik.
Kiváló vitaminforrás
A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, valamint magas a szénhidráttartalma. Vitaminok és ásványi anyagok tekintetében lenyűgöző mennyiségű A-vitamint tartalmaz, de kiváló C-vitamin- és káliumforrás.
Az N-vitamin az A-vitaminhoz hasonlóan segíti az immunrendszert, és különleges szerepet játszik a sebek gyógyulásában és a sejtek károsodásának megelőzésében. A kálium segíti az egész testet, a vesék, az izmok és a szív megfelelő működését. A sütőtök némi cinket is tartalmaz, ami segíti az anyagcserét, és hozzájárul a helyes immunfunkciók működéséhet, illetve segíti a test növekedését és fejlődését is, ezért különösen fontos a terhes nők és a gyermekek számára.
Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya.
A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.
Nem egy zsebbe nyúlós zöldség
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint a vidéki fogyasztói piacokon már 300 Ft/kg áron vehetünk kanadai sütőtököt, de a nagyobb üzletláncok polcain is hasonló árban találjuk meg kedvenc őszi csemegénket.
A Tesco online kínálatában japán sütőtököt vehetünk 399Ft/kg, és Szürke sütőtököt 499Ft/kg áron.
A Spar online polcain is látunk japán sütőtököt, itt már magasabb, 599 Ft/kg áron. Viszont itt vehetünk sima, lédig sütőtököt is, 499 Ft/kg áron.
Az áruházak között legolcsóbban az Auchan online áruházából vásárolhatunk: kanadai sütőtököt 299 Ft/kg, japán sütőtököt pedig 349 Ft/kg áron.
Fajták versenye
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei készítettek már terméktesztet a különböző fajta tökökről is. Az elmúlt évben a kedveltségi vizsgálaton szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A hét kanadai sütőtök közül az első helyet az Auchan, a másodikat a Tesco, míg a harmadikat a Lidl zöldségpultján kínált sütőtök érdemelte ki.
A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került. A vizsgálatok során persze az is kiderült, hogy nem csak finomak, de biztonságosak is a magyar termesztésű sütnivaló tökök, így bátran fogyaszthatjuk őket.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés