Hirdetés
Megérzi a piac, hogy alacsonyabb idén az orosz termés
Oroszországban az őszi vetésekre június végéig kedvezően alakult az időjárás, ám a tavaszi vetések elszenvedtek egy száraz időjárási szakaszt. Az őszi vetések idején még kedvezőtlen volt az időjárás, részben ezért kisebb az idei búzaterület Oroszországban. A Volga folyó mentén fagyok is károsították a táblákat. Az enyhe és csapadékos tavasz azonban helyrehozta az állományokat, az időjárás a virágzás/szemtelítődés idején is optimális volt.
A Mezőhír számolt be róla, hogy az ország búzatermésének 30, árpatermésének 85-90 százalékát a tavaszi vetések adják. A bevezetőben említett visszaesés oka, hogy a Volga folyó vidéke és az ázsiai országrész a kelleténél szárazabb és melegebb volt, ez pedig jelentősen rontotta a tavaszi vetésű növények állapotát. Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) összegzése szerint a sokéves átlagon felüli, de a tavalyinál lényegesen gyengébb termés várható mind búzából, mind árpából.

Az árpa így teljesít 2023-ban
Az őszi árpa termésátlagait kevésbé érintette az időjárás. Az érték a tavalyi 4,7-ről 4,55-re módosulhat, míg a tavaszi vetésű állományok lényegesen rosszabbak, 2,8-ról 2,26-ra eshet a hozamuk. Árpából ez utóbbi határozza meg az ország kibocsátását, jellemzően 90 százalékban ezt termelik - közölte a cikk. Idén azonban a sokéves átlagnál 16 százalékkal nagyobb az őszi kalászos területe 34 százalékkal jobb terméskilátással. Így az összesített végeredmény 11 százalékkal kevesebb termés a 2022-esnél. A számítások szerint a betakarítás végén bő 20 millió tonna árpaszem lehet majd a raktárakban. A kukoricatermés első becslését 15 millió tonna körül határozták meg.
Hirdetés
Az ukrán termésmennyiség az ötödével zsugorodik
A Mezőhír egy másik cikke írta meg azt is, hogy Ukrajnában a búzatermelés növekvő pályán állt a háború kitöréséig. Május végén az ország azon részein is, ahol nem fenyegeti közvetlen életveszély a mezőgazdákat, számos akadály nehezíti a munkát. Nagyon kevés a gazdálkodók pénze, nincs elég fémzárolt vetőmag, növényvédő szer, kevés a kiadott műtrágya, akadozik az alkatrészellátás. A termények tárolása és célpiacokra juttatása szintén korlátozott. A háborús szóna határán fontos búzatermőterületek vannak, ezeken becsülni is nehéz a végeredményt - fogalmaztak.
Az ukrán termelési adatokban eleve nem szerepel a Krím, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon térsége. A helyi szakminisztérium szerint az őszi búza (ami a termés 97%-át adja) tavaly 3,8 millió hektáron kerülhetett földbe az ukránok által ellenőrzött országrészben. A tél enyhe volt, többnyire átlag feletti hőmérséklettel, a vegetációs index (NDVI) szerint átlagon felüli állapotban voltak a növények.
Az USDA úgy számol, hogy hektáronként kevesebb, mint 4 tonna termés várható búzából. Amennyiben a Krím félszigetet kihagyják az amerikai elemzők számításaiból (1,6 millió tonn), akkor szűk 15 millió tonna termés marad. Ez 21 százalékkal lenne kevesebb, mint 2022-ben, és 38 százalékkal múlná alul az 5 éves átlagot.
Mindent egybevetve a két nagy gabonatermelő ország összesen 20-24 millió tonna mínuszt könyvelhet el a tényleges termelési potenciáljához mérten. A Földközi-tengerre ömlő búzafolyam eszerint határozottan apad - zárta az összegzést a portál.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés