Az idei első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére gyakorlatilag elérte az 1500 forintos szintet – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A jelenlegi 1499 forintos átlagórabér 10,4 százalékkal haladja meg a 2021 hasonló időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket. A felsőbb kategóriákban is felgyorsult a bérnövekedés üteme: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2021 első negyedévéhez képest 7,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

Az Adózóna írta meg, hogy a régiók szerinti statisztikák azt mutatják, hogy már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér. Ugyanakkor az Észak-Alföldön kívül ebben a régióban volt a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó az éves szintű növekedés, vagyis a legalacsonyabb béreket fizető országrészekben zajlik a felzárkózás az országos átlaghoz. Az átlag felett található a közép-dunántúli régió 1600 forintot közelítő mutatója. A mezőnyből továbbra is Budapest és Közép-Magyarország emelkedik ki 1900 forint körüli értékével.

Megérkeztek az adatok: 10 százalékkal keres többet egy fizikai dolgozó, mint tavaly - Fotó: Magro.hu, CSZS, Marcali

Marad a 10 százalék feletti növekedés a fizikai dolgozó szektor számára

„Továbbra is kétszámjegyű bárnövekedést tapasztalhatunk a fizikai munkakörökben, a bérek gyors ütemű változását a munkaerőhiány mellett az első negyedévben a minimálbér közel 20 százalékos emelése is hajtotta – mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. Ez a növekedési ütem várhatóan az egész évre jellemző lesz. A koronavírus járvány kitörésekor tapasztalható rövid megtorpanástól eltekintve a fizikai órabérek növekedésének éves mértéke immár hosszú évek óta 10 százalék körül alakult. Az idei helyzet mégis komolyan eltér a korábbi évekétől: egy olyan kedvezőtlen inflációs forgatókönyv mellett, amelyben a pénzromlás mértéke kétszámjegyű, akár az is előfordulhat, hogy a 10 százalék körüli nominális béremelkedés ellenére a reálbérek csökkennek.”

7,3 százalékkal növekedett a középvezetők bére

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke 2022 első negyedévében átlagosan 7,3 százalékos volt.

„A középvezetői szegmensben a járványidőszak első évében gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, tavaly ilyenkor mindössze 1,5 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattunk ki az érintett körben.

Most azonban régen látott ütemben zajlanak a béremelések – mutat rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. A jelenlegi inflációs környezetben arra számítunk, hogy a bérnövekedés 2022 további részében is legalább ezen a 7–8 százalékos szinten marad.”

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagot jóval meghaladó, 10,1 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során. A korábbinál szélesebb megrendelői körben fogalmazódik meg egyes feladatok kiszervezésének igénye. Emiatt ezen a területen jelentős verseny alakult ki a megfelelő végzettséggel és nyelvtudással rendelkező munkavállalók iránt, ami a kínált bérek szintjében is megmutatkozik - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A mesterképzésekről tart nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen

2024.10.14.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen MSc Nyílt Nap című rendezvényt tart 2024. október 18-án, pénteken, 9 órától.

Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Közösen fejleszt algoritmust a precíziós gazdálkodáshoz a MATE és a TERRA-COOP

2024.10.14.

Halad a „Szántóföldi növénytermesztés permetezési hatékonyságának növelése, a növényi növekedési periódusok konvolúciós neurális hálózat alkalmazásával történő felismerésével” – című projekt.

A hét második felében éjszaka már megjelenhetnek a mínuszok

2024.10.14.

A hét elején változékony idő várható, napos és felhős időszakok váltakoznak, kisebb eső csak szórványosan fordulhat elő. A hét második felében több napsütésre számíthatunk, de a hőmérséklet reggelente 0 fok köré is hűlhet, míg nappal 12 és 19 fok között alakul.

Az agrártámogatási rendszerben az első lépés a gazdákkal való egyeztetés lenne a MAGOSZ főtitkára szerint

2024.10.14.

A gazdákkal együttműködésben kialakított, a termelőket nem hibáztató, hanem partnerként kezelő agrártámogatási rendszert szeretne látni a közeljövőben Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára.

Alapvető útmutató a savas talajba ültetéshez – a kerti talajok pH-értékének megértése

2024.10.13.

Ahogy a csípős őszi levegő beköszönt az ültetési szezonba, előfordulhat, hogy különféle növényekkel bővíthető a kert, beleértve azokat is, amelyek a savanyú talajban virágoznak. Alapvető fontosságú, hogy megértsük, hogyan teremtsünk megfelelő környezetet ezeknek a savkedvelő növényeknek, hogy virágozhassanak, és életet vigyenek a környezetünkbe.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 800 hirdetés 103 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás