Hirdetés
Megérkezett az agrártámogatás: 32,7 milliárd forintot utaltak ki a gazdáknak
Megkezdődött az Agro-ökológiai Program (AÖP) támogatásának kifizetése, amely a hazai agrártámogatási rendszer egyik legösszetettebb közvetlen támogatási formája. Eddig összesen 32,7 milliárd forintot utaltak át a gazdáknak a 2024-es egységes kérelmek alapján.
A program lehetővé teszi, hogy a termelők olyan, a mindennapi munkájukba illeszthető gazdálkodási gyakorlatokat alkalmazzanak, amelyek ráadásul környezetvédelmi szempontból is kedvező hatásúak. Ezek az intézkedések a talaj- és vízvédelemre, a biológiai sokféleség megőrzésére, valamint az éghajlatváltozás mérséklésére összpontosítanak.

Az AÖP-ben részt vevő mintegy 68 ezer gazdálkodó közül eddig 42 ezren kapták meg a támogatást. Azok, akiket nem érintett helyszíni ellenőrzés, vagy ha egyéb támogatási formák miatt mégis sor került ellenőrzésre, az már lezárult.
Hirdetés
A program egyre népszerűbb: míg 2023-ban 4 millió hektárnyi területtel csatlakoztak a gazdák, 2024-ben már 4,2 millió hektárt vontak be. Az Agrárminisztérium a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése során a kötelező előírások helyett inkább az önkéntes és ösztönző programokra helyezi a hangsúlyt.
Forrás: AM
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben
2025.07.17.A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.
Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is
2025.07.17.Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés