Jellemzően októberben érik, így a napokban frissáruként megtalálható már a piacokon, az üzletek polcain a szelídgesztenye. A növény hazánkban is honos, azonban nagyon igényes, termesztéséhez speciális ökológiai követelményeknek kell megfelelni: kiegyenlített, csapadékosabb időjárás és savanyú talajra van szüksége. Emiatt csak az ország néhány táján lehetséges az üzemi méretű termesztése, így a dél-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájakon. Jellemzően kisüzemi növény, hasonlóan a mogyoróhoz. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara írta meg, hogy az 1970-es években telepített, összesen mintegy 450 hektár felületű áruültetvények mára szinte teljesen kipusztultak, jelentősebb méretű üzemi ültetvények nincsenek az országban. Az éves termés nagy részét ma is főként a ligetes szórványgesztenyések és a vad állományok adják. Az országos éves termésmennyiség jellemzően 200-500 tonna közötti, mely a kevés számú üzemi ültetvénynek és a termesztéstechnológiai fejlesztések hiányának tudható be. Magyarország exportja elhanyagolható, azonban jelentős a feldolgozóipari igény, így behozatalra szorulunk. Az import évente 2000-2500 tonna között mozog, 1-1,2 milliárd forint értékben, jellemzően Olaszországból.

Megérkezett a szelídgesztenye a magyar piacokra és a boltokba

Nyugat- és dél-Dunántúl a magyar szelídgesztenye otthona

Az árutermő szelídgesztenye-ültetvények területe – a SAPS-adatok alapján – mindössze 249 hektár, az ültetvények elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli megyékben helyezkednek el. A szelídgesztenye termesztése kockázatos, az utóbbi másfél évtizedben egy felerősödött gombás betegség, a kéregelhalás (Cryphonectria parasitica) járványszerűen tizedeli a fákat. Továbbá néhány éve megjelent a szelídgesztenye gubacsdarázs (Dryocosmos kuriphylus), amely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyelőre egyik károsító ellen sincs, bár a szelídgesztenye gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos Torymus sinensis fürkészdarázsfajnak) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak - írta a közlemény.

A Wikipedia szerint jelentősebb szelídgesztenyések (leginkább fenyővel együtt) Magyarországon az Alpokalján vannak. A gesztenye fajták jól reprezentálják a főbb hazai termesztőtájakat, az itt megnevezett Alpokalja vidékét, melyet egy Kőszegszerdahelyi fajta képvisel, a Dél-Dunántúlt, melyet az Iharosberényi fajták képviselnek és végül Észak-Magyarország, melyet a Nagymarosi fajták reprezentálnak. A Soproni-hegységben a 19. század végén, Muck Endre kezdeményezésére telepítették. A Kőszegi-hegységben őshonos, de domináns fajjá az erdőgazdálkodás tette.

Megosztás

További híreink

Új szarvasmarha tenyésztéstechnológiai projektet vezetett sikerre Kaposvári Campusán a MATE

2025.02.11.

Megvalósult a Hódagro Zrt. és a MATE Kaposvári Campusának közös, „Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai (embriótranszfer, ET), biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és a hústermelés hatékonyságának javítása érdekében” című projektje

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat

2025.02.11.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat, azonban a kínálat zöme már meghaladja a lélektaninak tartott 100 forintos határt.

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás