Hirdetés
Megérkezett a bejelentés a Széchenyi Kártyáról
Nagy Márton miniszter elmondta: 2024-ben is rendkívül kedvező kamattal lesz elérhető a Széchenyi Kártya a kkv-knak. A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a Széchenyi Kártya Program termékei továbbra is változatlan, rendkívül kedvező feltételekkel lesznek elérhetők a kkv-k számára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Ez azt jelenti, hogy jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra maradnak érvényben. A Széchenyi Kártya Program 2024-ben is a futamidő végéig fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a magyarországi kkv-k számára.
A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését. A kormány határozata szerint mintegy 1400 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásra nyílik lehetőség a következő időszakban.

A következő termékstruktúrában igényelhető:
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül Széchenyi Turisztikai Hitel,
- Széchenyi Likviditási Hitel,
- Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel,
- Széchenyi Lízing,
- Széchenyi Mikrohitel,
- Széchenyi Kártya Klasszik (újonnan nem igényelhető) és
- az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók.
Ezért fontos a kis- és középvállalkozások támogatása
Nagy Márton kiemelte, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét, több millió család megélhetését biztosítják. Ezért a kormány elkötelezett a szektor versenyképességének fokozása és a kkv-k megerősítése mellett. Hangsúlyozta, hogy 2023 az infláció letörésének az éve, 2024 pedig a gazdasági növekedés helyreállításáé a tervek szerint.
Hirdetés
Nagy Márton megjegyezte, hogy a háború, valamint a további káros hatások nem csak rekordmagas energiaárakat és szankciós inflációt eredményeztek, de azok következményeként megromlott a finanszírozási környezet, a hitelek brutálisan megdrágultak. Így a vállalkozások csak rendkívül magas, kigazdálkodhatatlan kamatok mellett jutottak volna forrásokhoz, amennyiben a kormány nem biztosított volna célzott, állami kamattámogatott hiteleket. Mindez hozzájárult a gazdaság versenyképességének megőrzéséhez, a munkahelyek, a családok megvédéséhez is.

A Széchenyi Kártya Program is ezt a célt kívánja segíteni, valamint ezért támogatja az energiaintenzív vállalkozásokat, és emiatt szabadította ki őket a kedvezőtlen energiaszerződésekből is. Mindemellett ehhez járul hozzá a kereskedelmi bankok önkéntes, az újonnan megkötött vállalkozói forgóeszközökre vonatkozó kamatplafonja is, amelynek mértéke november 2-től még tovább, 12 százalékról 11,5 százalékra csökkent - tette hozzá a miniszter.
Hosszú hagyomány
A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését. Nagy Márton kiemelte, hogy 2023-ban minden eddiginél több támogatást fizettek ki a kedvezményezettek számára, így többletforrások biztosítása is szükséges. Arról is döntöttek, hogy a támogatásokra rendelkezésre álló forrásokat további 40 milliárd forinttal bővítik.
A program a mai napig népszerű és sikeres a vállalkozások körében, indulása óta eddig 440 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget, mintegy 6100 milliárd forint értékben. A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya Max+ keretében eddig közel 42 ezer kérelmet fogadtak be, 1700 milliárd forint értékben, amelyből csaknem 1000 milliárd forintnyit tesz ki a leszerződött ügyletek állománya. A források legnagyobb mértékben a kereskedelem, és gépjárműjavítás, az építőipar, a feldolgozóipar, a műszaki tevékenység, továbbá a szállítás és raktározás ágazatokba irányulnak - olvasható a GFM közleményében.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A mikotoxinok járványa
2025.02.09.A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.
Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?
2025.02.09.A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés