A harmadik próbaszüret óta jelentősebb csapadék mutatkozott a Tokaji borvidéken, amely befolyásolja az érésmenetet és a szüreti munkálatokat is. A botrítiszes folyamatok egyre jobban előtérbe kerülnek, amelyet a hajnali pára is tovább fokoz. A szüret tekintetében tovább növekedett a szüretelt területek száma, de még nem érinti az ültetvények felét, a „nagy szüret” később indulhat csak meg. Sajnálatosan fokozódott a seregély kártétel nyomása, melyben nagy szerepe lehet a szántóterületek aszálykárának is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Tarcal központú Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet próbaszüreteiben ezúttal is a három legnagyobb területen termesztett alapfajta mintái kerültek feldolgozásra. Balling Péter szőlészeti kutató elemzését szemléztük.

Pusztítják a szőlőt a seregélyek, még nem indulhat meg a nagy szüret a Tokaji borvidéken - képünk illusztráció

A begyűjtött fürtökből préselt mustok laboreredményeit az 1. táblázatban összefoglalva lehet megnézni.

A begyűjtött fürtökből préselt mustok labor
eredményei

A minták és így az adatsorok kiegészítésre kerültek néhány anonim termelői
laboreredménnyel is (2. táblázat). Ezek más módszerrel kerültek begyűjtésre, de a minden
bizonnyal segítik a szőlészek tájékozódását az érés jelenlegi alakulásában.

A minták és így az adatsorok kiegészítésre kerültek néhány anonim termelői
laboreredménnyel

A Kutatóintézet harmadik próbaszüretéből készített analitikai vizsgálatok cukor- és savtartalmait az 1. ábra kombinált diagramján lehet megtekinteni.

A Kutatóintézet harmadik próbaszüretéből készített analitikai vizsgálatok cukor- és
savtartalmai

A negyedik próbaszüret cukor- és savtartalom átlagértékeit érdemes összehasonlítani az elmúlt évek azonos időszakában mért eredményekkel (3. ábra, 4. ábra). Ezeken a diagramokon megfigyelhető az egyes időszakok hasonlósága vagy különbözősége a szüret vonatkozásában.

3. ábra A cukortartalom (g/l) átlagos alakulása 2017-2022 között

A fenti diagram alapján a bogyók cukortartalmának átlagos mennyisége a Furmint esetében jelenleg is hasonlóak a 2019-as évjárathoz, viszont a Hárslevelű és a Sárgamuskotály értékei csak a 2018-as évtől maradnak el a többitől magasabbak. Ezen a héten 220 gramm/liter felett alakultak a mért cukor mennyiségek, ebben viszont területileg jelentős eltérések is lehetnek. Valamint a kis mintaszám is más képet mutathat. Az ábrázolt diagram értékeit a 3. táblázatban lehet megtekinteni.

táblázat Egyes fajták átlagos cukortartalma hasonló időszakban 2017 és 2022
között

A mintáikban mért titrálható savtartalom tekintetében csökkenő tendenciát mutat minden fajta esetében. A jelenlegi átlagértékek nagyon hasonlóak a 2018-as évhez (4. ábra). Jól látható, hogy a csapadék ellenére a savredukciója tovább folytatódott. A mérések átlagértékeit a 4. táblázat tartalmazza az elmúlt évekre vonatkozóan.

4. ábra - A savtartalom (g/l) átlagos alakulása 2017-2022 között
4. táblázat - Egyes fajták átlagos savtartalma hasonló időszakban 2017 és 2022 között

Hasonló a 2018-as évhez

Összefoglalva a jelenlegi tapasztalatokat, a savak redukciója szinte a 2018-as évvel megegyező mértéket mutat. Ez borászati szempontból mindenképp kihívás lehet majd adott fajták esetében. A Botrytis cinerea fertőzés terjedése egyre nagyobb területet érint, amely kedvező lehet, ha nem fordul tartósan csapadékosra az időjárás. A Furmint fajta esetében 200- 245 gramm/liter (2 minta), a Hárslevelűnél 190-270 g/l és a Sárgamuskotálynál 190-280 g/l az aktuális cukortartalom a mintaterületeken. 

Savcsökkenés

A cukor mennyisége nem növekedett jelentősen, ezt érdemben a nemes rothadás tudja majd a jövőben tovább fokozni. A kiegészítő adatsorok hasonló képet mutatnak, de azoknál 200-250 gramm/liter között van minden minta értéke. Korábban is már várható volt a titrálható savtartalom csökkenése, amely egy-két kivétellel meg is valósult. 4-7 gramm/liter tartományban volt a sav mennyisége mindhárom fajtánál a kutatóintézet mintáiban. 

Az önkéntes minták zömében pedig 7 g/l savtartalmat mutattak. 0 g/l 2 g/l 4 g/l 6 g/l 8 g/l 10 g/l 12 g/l 14 g/l 16 g/l 2022 2021 2020 2019 2018 2017 Furmint Hárslevelű Sárgamuskotály További savtompulás várható a Tokaji borvidék ültetvényeiben, amelyre az időjárás alakulása jelentős hatással lehet. Egyéni próbaszüretre mindenképpen szükség lehet a megfelelő szüreti időpont megválasztásához. A minták feldolgozásban, laboratóriumi analízisében és esetlegesen a mintázásban is a Kutatóintézet partner lehet a termelők számára, amennyiben ennek szükségét érzik - írta Balling Péter szőlészeti kutató.

Így mintáznak a kutatóintézet szakemberei:

  • A Kutatóintézet mintavétel módszere: mennyisége: 10 fürt
  • vizsgált paraméter: cukor és sav tartalom, valamint pH
  • fürtök kiválasztása: Egy kiválasztott sorban Az 1. Oszloptól balra eső 1.fürt, a 2. oszloptól balra eső 2. fürt, a 3.oszloptól balra eső 3.fürt ….stb. a 10. fürtig. Összesen 10 fürt.
  • módszer: A fürtök préselésre kerülnek, majd a lebegő tartalom leülepedése után történik a mérés. A Brix fokot mérő digitális refraktométerrel cukor tartalom, laboratóriumban cukor, sav és pH mérést végeznek.

Az intézet partnereinek mintavételei módszerei eltérőek lehetnek az általunk alkalmazott módszerektől - írták.

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás