Pumához hasonló, fekete színű nagymacskát rögzített mozgás közben egy kamera a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas határában zajló építkezés közelében. A felvételt a város polgármestere szombaton osztotta meg a közösségi oldalán. A kiskunhalasi mezőőrök szerint a környéken kószáló nagymacska 180 centiméter hosszú és 60 centiméter marmagasságú lehet. Mivel a mozgása alapján jó kondícióban van, már nagy távolságra is eljuthatott. Az állat megfigyelésére vadkamerákat szerelnek fel a város térségében. 

A Kecskeméti Médiacentrum információi szerint a rendőrség megkezdte az állat felkutatását. A videó alapján a nagymacska méretét és mozgását is vizsgálják. A Szegedi Vadaspark szakemberei az elsődleges információk alapján nem tartják kizártnak, hogy fekete párducról van szó. Egyelőre nem tudni, hogy az állat miként került Kiskunhalas térségébe, nem kizárt az sem, hogy illegálisan háznál tartott vadállatról van szó, de elképzelhető az is, hogy Szerbiából jött át az országba.

Még mindig nem találják a hazánkban kóborló nagytestű ragadozót, a nagymacska akár puma, vagy fekete párduc is lehet

Nagy távolságot tehetett meg a nagymacska

Tokovics Tamás a Kecskeméti Vadaskert igazgatója a lap érdeklődésére elmondta, hogy kiszámíthatatlan, merre járhat most az állat. Mivel a felvétel alapján jó egészségi állapotban van, akár több 10 kilométert is megtehetett már. Úgy tűnik, hogy bírja a hideget, továbbá elviseli az emberek és járművek közelségét. Eközben a kiskunhalasi mezőőrök azt az információt adták, hogy vadkamerákat helyeznek ki a területre. Az eddig napvilágot látott felvétel alapján a mezőőrök azt állítják, hogy a nagymacska 180 centiméter hosszú és 60 centiméter marmagasságú lehet.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=317&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ffuloprobertkkhalas%2Fvideos%2F1914670142050986%2F&show_text=false&width=560&t=0

A rendőrök is akcióba lendültek

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra egy állampolgár tett bejelentést, amely szerint egy nagytestű macska faj egyedét látta a városban. Az állatról a biztonsági kamera által készített felvétel alapján a rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a felvétel valódiságát és az állat fajtáját. A rendőrség megteszi a szükséges intézkedéseket az állat megtalálásában - írta a Police.hu. A rendőrök kérik a kiskunhalasi lakosokat és a város térségében élőket, hogy ha információval rendelkeznek az állattal kapcsolatban, vagy látták, hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.​

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Partnerhírek
Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás