Hirdetés
Még mindig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket a beporzó rovarok védelméért
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a "méhecskehoteleket" vagy más néven "darázsgarázsokat", amelyekkel már kora tavasztól hatékonyan lehet segíteni a magányosan élő méhek és darazsak szaporodását. Erről a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tájékoztatta az MTI-t.
Az egyesület tájékoztatója szerint a magányos rovarfajok között sok olyan van, amelyik ujjnyinál vékonyabb járatok, azaz bölcsőkamrák védelmére bízza utódait. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Az elhelyezés szempontjai
Ilyen bölcsőkamra nagyon egyszerűen biztosítható számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel, másik nevén darázsgarázzsal. Ez a természetvédelmi eszköz legegyszerűbben 10-4 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugliból készíthető el - hívta fel a figyelmet az egyesület.
Hirdetés
Az MME kiemelte: az új méhecskehoteleket érdemes február második felében - március elején kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.
A természetvédők szerint a méhecske hotelek, amelyek akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is elkészíthetők, márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. A rovarokat akár centiméternyi távolságról is megfigyelhetik az állatbarátok.
A kezdeményezésről további részletek az MME honlapján, ezen a linken olvashatók.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés