Hirdetés
Második alkalommal adták át a fenntartható mezőgazdaságért járó díjat
Idén másodszorra ítélték oda az AGRO.bio Hungary Kft. által tavaly alapított „Márton József Díj a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elnevezésű elismerést. Az érzelmeket sem mellőző díjátadón mi is részt vettünk. Rövid összefoglalónkat alább olvashatja!
Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatójának lényegre törő történelmi áttekintése nyitotta az eseményt. A mérföldkövek mellett kitért a szomorú évfordulóra is. Pontosan 10 évvel ezelőtt hunyt el Márton József, az cég előző ügyvezetője, akiről a díjat elnevezték. De szóba került az új korszak kezdete; 2014. június 1-jén újjászületett céges menedzsment is.
Rövid technikai szünetet követően a tavalyi győztes, Dr. Nagy Bálint videóüzenetét tekinthettük meg, aki egészségügyi állapota miatt nem lehetett ott személyesen. Kemény szavak, és bírálatok hangzottak el a szájából, amit a magyar mezőgazdaság szeretete vezérelt. Beszélt az elmaradásról („...mongóliai szintű mezőgazdaság veszélye fenyeget...”), a pénzhajhászásról, ami mind-mind a fenntartható mezőgazdaság ellen dolgozik. De megfogalmazta aggodalmait és a kiúthoz szükséges lépéseket is. „Tudomásul kell venni, hogy a biológiában nem lehet mesével játszani.” Szerinte kezdésként a fenntartható mezőgazdasági szemléletet kell minden piaci szereplőnek elismerni és gyakorolni. Emellett pedig az AGRO.bio-nak is erőteljesen ki kell állnia a kísérleti bizonyítottság mellett a fenntarthatóság érdekében.
Hirdetés
A díj névadójának fia, az AGRO.bio Hungary Kft. ügyvezetője, Márton Balázs is felhívta a figyelmet a talaj romló minőségére szerte a világon. Majd szólt néhány gondolatot a Márton József Díj alapításáról. A díjjal tovább kívánják vinni édesapja hozzáállását és tenni akarását („Minden nap meg akarta váltani a világot.”), jutalmazni a hétköznapi hősöket. A díj egy különleges, egyedi Herendi porcelánból készült remekmű mellett pénzjutalommal és a szakmai zsűriből álló elismeréssel is jár.
Végül következett a díj átadása, melyet Dr. Oláh István szavai vezettek föl. Idén Dr. Antal József, a növénytermesztés professzora, kutató és nyugalmazott egyetemi tanár kapta a Márton József Díjat 2014-ben. Kutatói, oktatói és szakírói munkássága maradandó értéket teremtett az utókornak, valamint képviseli a magas szellemi kultúrát – hangzottak a dicsérő szavak. Dr. Antal József egy csokor rózsával a kezében, a meghatódottság közepette nem győzte megköszönni az elismerést, ami minden eddigi munkájánál többet jelent neki. És háláját fejezte ki az életével szemben, hogy bár sok mindent megélt 1918 óta, de amit a diplomáig vezető úton megtanult, azt a munkája során haszonnal fel is tudta használni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 1.100 hirdetés 103 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés