Most már nem kell távoli tájakra utazni ahhoz, hogy csodálatos tavaszi virágok százezreiben gyönyörködhessünk. Április elején a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit az ország legnagyobb tavaszi magánkertje, ahol előbb a fehér és sárga nárciszok, majd április közepétől a tulipánok fantasztikus színkavalkádja bűvöli el a természet szépségeire éhes látogatókat.

A Kecskemét környéki napsütötte homokvidéken olyan kis csoda jött létre, amit örökre a szívébe zár az ember. A 2010-ben létrehozott kert tulajdonosa úgy döntött, az idén közszemlére teszi ezt a gyönyörűséget. A gondosan megtervezett és kialakított kert a hagymás növények mellett szinte csak díszletként szolgál. A kerti utak, a mesterséges tó, a hidak még inkább kiemelik a virágzó növények szépségét.

A 16.000 négyzetméteres kert kialakítását négy éve kezdte meg a neve elhallgatását kérő tulajdonos és Posnyák Klára, okleveles kertészmérnök, a Növényvilág Magyarország Kft vezetője. Olyan tájképi jellegű kertet igyekeztek létrehozni, ahol vízfelületek, utak, íves ágyások, kisebb-nagyobb dombok osztják fel a kertet különböző részekre, melyek mindegyike a család kényelmét, pihenését, feltöltődését szolgálja.

Feltöltött területre épült a kert, helyén korábban szántóföld volt. Altalaja agyagos, egyes részeken homokos, de alapvetően a szikes tartományba tartozik. A betelepített különleges díszfák, örökzöldek, cserjék ültető gödreit a szokásos mérettől eltérően nagyobbra, sokszor két-három szorosára alakították ki, hogy a növények igényeit hosszútávon ki tudják elégíteni. A tápanyag utánpótláshoz műtrágyát használnak, amihez citromsavat adagolnak, hogy a víz pH egyensúlya megfelelő legyen. A kertben igazi otthonra leltek a tavaszi hagymások, az évek során több százezer hagymás virág került a kertbe, de közülük is legnagyobb számban a nárciszok és a tulipánok virulnak.

A tulajdonos a tulipánok nagy szerelmese, ezért a tavaszi kertet már a kezdetektől úgy alakították ki, hogy a tulipánok otthona legyen. Nem volt rest, a világ összes neves tulipán termesztőjével felvette a kapcsolatot, és megkereste azokat a nemesítőket is, akik eddig még senkinek sem adtak el fajtáikból. Minden fellelhető tulipán fajtából vásárolt egy-két, vagy éppen tíz darabot, közülük is a legnagyobb méretűeket és a legjobb minőségűeket. Volt olyan cég, mely 40.000 ezer darab tulipánhagymával ajándékozta meg.

A kert minden évben más-más arcát mutatja, hisz a fajták évente változnak.  A nárciszok virágzása idején fehérbe és sárgába öltözik a kert, hogy aztán pár hét múlva átadja helyét az ezer színben pompázó tulipánoknak. Tavaly ősszel 120.000 db tulipánt ültettek.

Az idei évben úgy döntött a tulajdonos, hogy ezt a rengeteg szépséget nem szabad tovább titokban tartania, meg kell mutatni a természet szépségei iránt fogékony embereknek is, ezért megnyitotta a kapukat a látogatók előtt.

A fotók a kert tavalyi állapotát mutatják. Az idei évben a nárciszok vannak túlsúlyban.

A kert előre meghirdetett látogatási időpontjai beteltek, így egyelőre nincs mód a kert további személyes megtekintésére.

Forrás és fotók: balkonada.cafeblog.hu

Megosztás

További híreink

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Kártérítés és felvásárlás – mentőövet dob az állam a sertéstartóknak

2025.04.29.

Felvásárlással és pénzügyi kompenzációval segíti a kormány azokat a sertéstartókat, akiket közvetlenül érint a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett hatósági korlátozás.

Törpeszúnyog terjeszti a kéknyelv-betegséget Ausztriában

2025.04.29.

Egyre több helyen jelenik meg a kéknyelv-betegség (Blauzungenkrankheit) Ausztriában, a vírus a törpeszúnyog közvetítésével terjed.

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás