Az idei év januárjának első napjától három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként: a SZÉP-kártya 2025-ben lakásfelújításra is használható, az új, Aktív Magyarok alszámlára utalt összeg elkölthető sportra, aktív szabadidős tevékenységre, a 35 év alattiak pedig lakhatási támogatást kaphatnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye írta meg, hogy a SZÉP-kártyára utalt összeg egy része 2025-ben lakásfelújításra is fordítható, így többek között vasárut, építőanyagot, festéket, üveget, bútort, parkettát, valamint világítási eszközöket is lehet vásárolni belőle. Ugyanakkor szaunát, úszó- vagy masszázsmedencét nem lehet venni SZÉP-kártyára.

Az idei év első napjától három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként
Az idei év első napjától három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként

A lakásfelújításra 2025-ben költhető összeg a SZÉP-kártya-egyenleg 2025. január 1-i nyitóegyenlegének és a 2025-ben a felhasználásig jóváírt támogatások együttes összegének 50 százalékát nem haladhatja meg.

Lakásfelújításra az előző évekről áthozott, illetve a 2025-ben a felhasználásig jóváírt támogatások összegének 50 százaléka használható fel - közölték.

A tájékoztató szerint január 1-től a SZÉP-kártya új, Aktív Magyarok alszámlájára utalt összeg sportolásra, mozgásra, aktív szabadidős programra használható fel. A támogatás Aktív Magyarok éves keretösszegig béren kívüli juttatásként adható, a SZÉP-kártya éves rekreációs keretösszegétől függetlenül.

Az Aktív Magyarok keretösszeg az adóéven belül több munkáltatótól együttvéve sem haladhatja meg a 120 ezer forintot, az ezen felül adott támogatás egyes meghatározott juttatásként adózik. Ez az összeg csak sportra, mozgásra költhető, nem utalható át a SZÉP-kártya más számlájára - írták.

A lakhatási kihívások segítése

A lakásfelújítás és az aktív életmód támogatása mellett a harmadik új juttatás a fiatalok lakhatási támogatása.

A munkáltató 2025. január 1-től évente - béren kívüli juttatásként - akár 1,8 millió forinttal támogathatja a 35 év alatti dolgozóinak a lakhatását. Így az alkalmazottjának a lakásbérleti díjához vagy a lakáscélú hitelének a törlesztőrészletéhez járulhat hozzá - tájékoztatott a NAV. Az új lehetőségek részletszabályairól további információ a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján érhető el.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Amerikában olcsóbb, Ukrajnában drágább – merre mozdul a kukorica ára?

2025.03.27.

A takarmánykukorica termelői ára március második hetében átlagosan 81,7 ezer forint/tonna volt, ami 42 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Búzaárak alakulása: Magyarországon drágább, máshol olcsóbb – mit jelent ez a gazdáknak?

2025.03.27.

Magyarországon március második hetében az étkezési búza átlagosan 86 ezer forint/tonnás termelői áron cserélt gazdát, ami 35 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

Az ukrán csatlakozás nagy vesztese az agrárium és benne a magyar mezőgazdaság lehet

2025.03.27.

Ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz, az jelentős kihívást jelentene az európai mezőgazdaság számára, mivel a támogatások jelentős részét az ukrán agrárium vihetné el.

Megérkezett a nagy segítség: több ezer gazda kap milliós támogatást

2025.03.27.

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő kap összesen mintegy 30 milliárd forintot kárenyhítő támogatásként a tavalyi természeti károk miatt. A kifizetés az országban több mint 260 ezer hektárnyi területet érint.

A hétvégén országos esővel visszatér a hideg

2025.03.27.

A hét második felében fokozatosan borongósabbá válik az időjárás, és egyre több helyen kell csapadékra számítani. Csütörtökön az ország déli és középső területein már vastagabb felhőtakaró borítja az eget, míg északon még előfordulhatnak napos időszakok. A déli megyékben eső, zápor is kialakulhat, de estére átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Az északi és északkeleti szél főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység környékén megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet nappal 15 és 20 fok között alakul, a tartósan borult területeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Drónfelvételek alapján készített térképekkel törekszik költségmegtakarításra egy cseh agrárszoftver

2025.03.27.

A cseh Skymaps startup mezőgazdasági szoftvere, a CultiWise lehetővé teszi a gazdák számára, hogy néhány óra alatt rendkívül pontos „kijuttatási térképeket” készítsenek egy belépő szintű drón segítségével

Partnerhírek
Partner

34 év alatt így vált a Poliext Kft. a komplex öntözési megoldások szakértőjévé

2025.03.26.

Az öntözés ma már nem csupán egy lehetőség, hanem a sikeres mezőgazdasági termelés alapfeltétele. A Poliext Kft. ennek szellemében évek óta folyamatosan fejleszti technológiáit és bővíti szolgáltatásait, hogy teljes körű megoldásokat kínálhasson a gazdálkodók, kivitelezők, kereskedelmi és egyéb partnerei számára.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás