Már csak ezer példány van a hucul lófajtából

Több más ősi háziállatfajtához hasonlóan a hucul lófajtát is szinte az utolsó pillanatban mentették és őrizték meg az utókornak. Pedig egykor nagy becsben tartották ezt a hegyvidéki terepet jól bíró, kisméretű, igénytelen, kiemelkedő munkakészségű fajtát. A hucul a Kárpátokban alakult ki, és genetikailag közel áll a mára már kihalt eurázsiai vadlóhoz, a tarpánhoz. A hazai állomány fennmaradása egy, az 1960-as években végrehajtott állatkerti gyűjtésnek köszönhető.

A Magyar Mezőgazdaság számolt be róla, hogy van hazánknak egy olyan, szinte még érintetlen része, ahol pej, fakó, sárga, vagy éppen nyárifekete színű, különleges kinézetű hucul lovak élnek. Ezek jóval kisebbek, mint a hosszúlábú versenylóvak, ám nem olyan kicsik, mint a pónik. A fajta a nevét hucul nevű ruszin népcsoportról kapta, amely Ukrajna nyugati részén, az Ukrán-Kárpátokban és Romániában, a Máramaros vidéken élnek.

A lófajta történelme

A cikk szerint vélhetően a hucul lovak láthatók a római korból származó emlékműveken, Dacia tartomány katonalovaiként is. 400 évvel ezelőtti írásos emlékekben pedig hegyi tarpánokat említenek, amelyek ugyancsak huculok lehettek. A lófajta első hiteles említése 1792-ből származik: a mai Románia egyik legészakibb területén, Suceava megyében, Radócon volt a kárpáti lovak ménese. 1857-ben a ménes lóállománya meghaladta az 1300 egyedet, 1914-ben a tenyészállományt Besztercére, majd onnan az osztrák Waldhofra helyezték. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után a huculokat szétosztották és elárverezték az utódállamok között. A Magyarországhoz került egyedeket 1922-ben a Veszprém megyei Bántapusztán helyezték el, ez lett a hucul tenyésztés központja. A lovakat főként katonai célra használták, így a tevékenységet a honvédség felügyelte. A II. világháború előtt Magyarország egy népes és kiemelkedő genetikai értékű hucul állománnyal rendelkezett, a háború azonban a többi magyar lófajtához hasonlóan a huculokat is megviselte. A tenyésztés megszűnt, a lovakat pedig elárverezték.

Így maradt fent

A hazai hucul állomány fennmaradása annak köszönhető, hogy az 1960-as években a Fővárosi Állat és Növénykert igazgatója, dr. Anghy Csaba vezetésével összegyűjtötték a még Magyarországon fellelhető tisztavérű hucul lovakat. Később, 1986-ban ez a 10 kancából álló gyűjtemény átkerült az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósághoz, ahol újra megindult a fajta hazai tenyésztése. Ma ez Magyarország legnagyobb, több mint 200 egyedet számláló hucul tenyészete.  Ugyanakkor a ménesnek területkezelési szerepe is van, feladatuk a karsztfennsík nagy kiterjedésű legelőterületének a fenntartása. 

Lovasprogramok aktív része

A ménes kiemelkedő turisztikai látványossága a Gömör-Tornai karsztnak. A Jósvafő központjában lévő Kúria Lovasbázison a gyerekek erdei iskolai programok keretében ismerkedhetnek meg a fajtával. Lehetőség van gyermek-lovagoltatásra, és innen indul a hucul fogatos jósvafői sétakocsikázás, valamint a méneslátogatás programja is. A karsztfennsíkon legelő ménest szervezett formában fogattal lehet megtekinteni előzetes bejelentkezés alapján, amely során 8-10 fős sétakocsik állnak a vendégek rendelkezésére.

A hucul lófajtát a Magyar Országgyűlés 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította.

Napjainkban ezeket a lovakat Magyarországon, Lengyelországban, Felvidéken, Erdélyben, Csehországban és a Kárpátalján tenyésztik. A teljes populációjuk mintegy 1000 egyed - írták.