A mögöttünk álló hét első felében szórványosan még előfordultak jelentősebb záporok, foltokban-egy-egy felhőszakadás, de a hét második felében már csaknem országszerte száraz, egyre melegebb időjárás szárította a talajokat. Az aszály csaknem mindenhol fokozódott, és ez a folyamat folytatódik az előttünk álló napokban is. Záporok, zivatarok kialakulására csak a hét második felében van esély.

Az elmúlt egy hétben nagyrészt száraz, meleg időjárás uralkodott hazánkban. Csapadék főként a keleti országrész északi és déli tájain valamint délnyugaton fordult elő. Ezeken a területeken többfelé 5-15, foltokban 20-60 mm esett, de a Dunántúlon és az Alföldön jelentős területek maradtak teljesen szárazon. Az elmúlt harminc nap csapadékösszegében is nagy különbségek figyelhetők meg, a délnyugati és az északi, északkeleti határszélen valamint az Alföldön is sokfelé 30 és 80 mm közötti mennyiség hullott, ugyanakkor a középső országrészben és a Dunántúl északi felén többfelé még 10 mm sem esett. A nagyobb mennyiségeket jellemzően egy-egy rövid idő alatt lezúduló felhőszakadás okozta, azonban a sokéves átlaghoz képest ezeken a területeken is csapadékhiány mutatkozik. Júliusban hazánk jelentős részén fele, harmada, néhol töredéke esett az ilyenkor szokásos mennyiségnek. A talaj felső fél méteres rétege az ország jelentős részén kritikusan száraz, a középső országrészben és a Dunántúl északkeleti harmadán a 30%-t sem éri el a nedvességtartalma a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában, de az 50-100 cm közötti rétegben is csak 40-60% ez az érték. Hazánk területének több, mint 80%-án figyelhető meg közepes vagy annál súlyosabb mértékű aszály.

Nyári növényekre vonatkozó aszályszint

A hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag fölött alakult, napközben jellemzően 30 fok fölötti, vasárnap többfelé 35 fok fölötti értékeket mérhettünk, csak a hét közepén hűlt le átmenetileg kissé az idő, csütörtökön csak 25-30 fok közé melegedett a levegő - írta agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet.

A vegetáció, így ültetett növényeink is két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A napraforgó és a kukorica elvirágzott, ezekben a hetekben igényelnék a legtöbb nedvességet, havi 100 mm eső lenne az ideális. Ezt azonban öntözés nélkül csak néhány nagyobb felhőszakadás által érintett foltban kapják meg az országban, de még az átlagos csapadéktól is jelentős elmaradásban vagyunk. Nagy területen már csak a mélyebb talajrétegekben találnak nedvességet a növények. A virágzás és szemképződés elejének fenológiai fázisát hőség és aszály jellemezte hazánk nagyobb részén, ezen időszakok lerövidültek, ez pedig a termésátlagokban is meg fog mutatkozni.

A levélnedvesség időtartama a múlt hét második felében csak csütörtökön volt magas a keleti, északkeleti országrész csapadékosabb tájain, de összességében jellemzően szárazak voltak az állományok. A párás időszakok hossza, mely a harmatos időtartamot jellemzi, szintén alacsonyan alakult, csak kevés helyen, és naponta csak pár órára vált párássá a levegő, így a gombás megbetegedések kialakulását ez a többnyire száraz idő a legtöbb helyen nem támogatta.

A legfrissebb NDVI vegetációs index értéke az évszaknak megfelelően még magas, de csökkenő tendenciát mutat. Az erdők kivételével a természetes vegetáció is egyre veszít zöld tömegéből. A természetes száradást a forró, nagyrészt száraz időjárás tovább gyorsította. Az anomália térkép egyre nagyobb területen mutat az átlagosnál kevesebb zöld tömeget elsősorban az Alföldön és a Dunántúl délkeleti, keleti területein, ami már az aszály következménye.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1040 és 1200 foknap között alakul, és egyre nő a különbség a hűvösebb nyugati és északi tájak valamint a melegebb délkeleti területek között. A jelenlegi hőösszeg értéke a tavalyinál igen jelentősen, 180-220 foknappal, a sokéves átlagnál pedig 140-200 foknappal magasabb. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál bő két héttel előrébb jár a fejlődésben.

A folytatásban az átmeneti lehűlés után ismét melegszik az idő, számottevő csapadék csak kevés helyen valószínű. A hét első felében országszerte napos, száraz idő várható, majd csütörtöktől elszórtan, pénteken és szombaton már több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Vasárnapra ismét csökken a csapadékhajlam. A talajok nedvességtartalma péntekig tovább csökken, az aszály területi kiterjedése és mértéke pedig növekszik. A hét második felében is csak a számottevő záporok által érintett helyeken javulhat átmenetileg a talajok nedvességtartalma. A hőmérséklet a hétfői átmeneti enyhülés után ismét emelkedni fog. 30 fok körüli vagy azt pár fokkal meghaladó csúcsértékek lesznek jellemzőek, a legmelegebbnek a csütörtök ígérkezik 32-37 fokkal. Az éjszakai hőmérséklet a legtöbb helyen és napon kevéssel 20 fok alatt várható.  

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás