A Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta: „rendkívüli körülmények alakultak ki a magyarországi szántóföldi növénytermesztésben az idei súlyos aszály, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek miatt.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idei aszály miatt már a nyári aratásnál jelentősen csökkentek a termésátlagok: a szokásos 5-5,5 millió tonna búza helyett csak 3,9 millió tonnát takarítottak be. Már akkor látszott, hogy az őszi betakarításnál szintén súlyos helyzet várható.

Az őszi vetésű kultúrák esetén az adatokból az látható, hogy őszi káposztarepce esetén 186 132 ha a tervezett vetésterület. Ennek 97%-án már elvégezték a munkákat (Fotó: Pixabay)

Több mint egyharmaddal kevesebb napraforgó

A tájékoztatás szerint a napraforgó betakarítása lényegében befejeződött, a gazdálkodók mintegy 1,1 millió tonna napraforgót takarítottak be 689 ezer hektár területről, a termésátlag több mint egyharmaddal kevesebb az elmúlt öt év termésátlagához képest.

A szója betakarítása 60 százalékon áll, október elejei állapot szerint az elmúlt öt év átlagánál 25 százalékkal kevesebb lesz a termés. Ez várhatóan 130 ezer tonna körül alakul az év végére.

A kukorica esetében 40 százalékon áll a betakarítás. Az eddig betakarított területekről a gazdálkodók hektáronként 3,1 tonnás termésátlagot jelentettek. De a végső szám nagyban függ a Dunántúlon még lábon lévő kukoricatáblák hozamától. A kukoricakultúrában uniós szinten is jelentős terméskiesést okozott a rendkívüli aszály.

Különbségek az országrészek között

A betakarítási adatokból is jól láthatóak az országrészek közötti, az időjárási tényezők által befolyásolt különbségek. Például napraforgóból az Alföldi és észak-magyarországi területeken 1300-1500 kg/ha volt az átlag, addig a Dunántúlon 2300-2500 kilogrammot sikerült betakarítani hektáronként. A szója és a kukorica esetében is hasonló arányokat láthatunk. A burgonya termésátlaga hazánkban (94%-os betakarítás mellett) 22 369 kg, a cukorrépa betakarítása még csak most kezdődött meg, 10% betakarított területről, 51 985 kg/ha termésátlagot jelentettek.

Nem betakarított területek (besilózott, betárcsázott) nagysága a napraforgó esetén 26 062 ha-t, a kukorica esetén 230 424 ha-t érintettek a 2022-es évben.

Az őszi vetésű kultúrák esetén az adatokból az látható, hogy őszi káposztarepce esetén 186 132 ha a tervezett vetésterület. Ennek 97%-án már elvégezték a munkákat. Őszi árpát 332 540 ha-on terveznek vetni a gazdák, ennek még csak 54%-át sikerült elvégezni. Őszi búzából 1 007 394 ha tervezetből még csak 20% van kész. Rozs esetén a 36 361 ha-ból 72%, a 70 478 ha tritikáléból 51%-on végeztek a munkával.

Magyarország kukoricából nettó importőrré válik

Az államtitkár kiemelte: az idei történelmi mértékű aszály következménye, hogy Magyarország a jelenlegi gazdasági évben kukoricából nettó importőrré válik. A behozatal mértéke a hazai piaci szereplők igényei szerint alakul majd. Az már látható, hogy a hazai takarmány, valamint az ipari felhasználói igények alapján gabonából és olajos növényből havonta 200 ezer tonna import érkezik az országba.

A hazai ellátásbiztonság érdekében a kormány fenntartja az exporttételek kiviteli bejelentési kötelezettségét.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az őszi vetések megkezdődtek, ahol az adatok szerint jelentősen nőtt a vetési terület. A vetési szándékok alapján 12 százalékkal több az őszi búza vetésterülete, egynegyeddel növekszik az árpa tervezett vetésterülete a tavalyihoz képest, és várhatóan egynegyeddel csökken a repcéé.

Súlyos hőstressz is érte a növényeket

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a mezőgazdaságnak nemcsak a csapadék hiányzott, hanem súlyos hőstressz is érte a növényeket. Kiemelte a minisztérium és a szakmai szervezetek közötti folyamatos és konstruktív egyeztetések fontosságát. Reményét fejezte ki, hogy a támogatások előlegkifizetése hamarosan megtörténik. Ez a növénytermesztők számára az inputanyagok beszerzésében némi segítséget tud jelenteni.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

Megosztás

További híreink

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás