A szántóföldi növények új fajtáinak és hibridjeinek előállítása folyamatos kihívások elé állítja a nemesítőket. A gazdák a hektáronkénti legnagyobb profit elérésében érdekeltek, azonban a klimatikus változások, az alkalmazható agrotechnika és az egyéb befolyásoló tényezők következtében az évenként elérhető hozam jelentős ingadozást mutat. Dr. Oross Dénes, a Martonvásári Bázismag Kft. és a Martonvásári Elitmag Kft. ügyvezető igazgatója ezekre is kitér előadásában, amit a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatán tart majd. Most is erről, illetve a kukoricahibridek és a búzafajták értékmérő tulajdonságairól kérdeztük, de arról is, hogy van olyan eset, amikor jobb a nagyobb alkalmazkodó képességgel rendelkező, stabil hozamot biztosító fajtákkal dolgozni.

Mi határozza meg a fajtaválasztást, mi alapján döntenek a magyar termelők arról, mit vetnek a területeikre?

Ez egy nagyon összetett kérdés, hiszen ahogy a gazdálkodást, úgy a fajták eredményességét is rendkívül sokféle tényező befolyásolja. A fajtatulajdonosok általában azt mutatják be, hogy az adott fajták mit tudnak a legjobb termőhelyi körülmények között. Mivel mindenki a profit maximalizálását tartja szem előtt, senki sem pozícionálja a termékét a legrosszabb körülmények közé, és csak a kiváló eredmények jelennek meg a kiadványokban. Pedig Magyarország termőterületeinek kevesebb, mint a fele a nagyon jó, vagy jó adottságú, a többi közepes, vagy gyenge. De ezeken a területeken is kell termelni, ezért fontos, hogy minden termelőnek tudjunk megfelelő fajtákat ajánlani.

Dr. Oross Dénes, a Martonvásári Bázismag Kft. és az Elitmag Kft. ügyvezető igazgatója

Idén az észak-nyugati országrész kukoricatermesztését érintette leginkább az aszály, de egy átlagos szezonban is a jó és a gyengébb minőségű területek közötti különbségek nagyon jól megmutatkoznak.

Amikor a fajtákról beszélünk, tudjuk, hogy az igen korai és a későn érők genetikai potenciálja nagyon eltérő. Így a FAO 200-as éréscsoport hozama ideális körülmények között nem lehetne több, mint például a FAO 500-as csoporté. Ennek ellenére aszály vagy időszakos csapadékhiány hatására komoly meglepetések és eltérések adódnak, de vetéskor még nem tudhatjuk, hogy milyen körülményekre számíthatunk a tenyészidőszakban. Sok esetben a korán vetett, korai érésű hibridek előnye figyelhető meg.

Miért válhatnak be a korai fajták?

A korai érésű hibridek közül több korán vethető, és nagyon gyors kezdeti fejlődéssel és rövidebb vegetatív fejlődési periódussal rendelkeznek. Ezek a tulajdonságok összeadódva eredményezik azt, hogy a megtermékenyülés és a szemtelítődés időszaka megelőzi, illetve kikerüli aszályt, jobb lesz a termékenyülés, több mag lesz a csövön, és az ezermagtömeg is nagyobb lehet. Emiatt teljesíthetnek jobban a korai fajták egy szélsőségesen száraz szezonban.

Mennyire ragaszkodnak a kukorica- és búzatermelők a korábban használt fajtákhoz?

Úgy tapasztaljuk, hogy kukorica esetében a gazdák elég körültekintően, konzervatívan választanak a számukra ajánlott nagyszámú fajta és hibrid közül. A többségük az meglévő, korábbi tapasztalatokra, valamint a gazdaságukban kipróbált új fajták eredményeire alapozva választ fajtát. Kukoricánál ez többnyire a FAO 300-400-as éréscsoportból történő válogatást jelenti, de van elmozdulás az igen korai (klimatikus és termőhelyi viszonyokhoz való alkalmazkodás) és a későbbi hibridek irányába is (nedves kukorica értékesítés).  2019 tavaszán nagyjából mindenki hozzájuthatott a kedvelt fajtákhoz, nem volt hiány a magokból. 2020 tavaszára változni fog a helyzet, érdemes tehát időben gondoskodni a legmegfelelőbb hibridek vetőmagjáról.  

A búza esetében a 2018-as száraz ősz miatt aggódva figyeltük, hogy a növények képesek lesznek-e kikelni, és ha igen, bokrosodnak-e, meglesz-e megfelelő kalász szám hektáronként.

Az elhúzódó kelés és lassú tavaszi növényfejlődés ellenére 2019 nyarán meglepően jó eredmények születtek. Sajnos a növényvédelemre azonban nem mindenki tudott eléggé odafigyelni, s ezzel összefüggésben a betakarított vetőmag alapanyagokban a fuzárium jelenléte rontotta a kihozatalt és lassította a vetőmagfeldolgozást. A szabványos csíraképességet több esetben a csávázással sikerült helyrehozni, de a fuzárium és az áthullás miatt összességében a hektáronkénti nettó fémzárolt vetőmag kevesebb lett.

Fokozott igény jelentkezett Magyarország vezető búzafajtája, Mv Nádor fajtánk vetőmagja iránt, amelyik az országos szaporításban már több, mint 17 százalékos arányt ért el. Készleteinkből október végére hozzájutottak a szaporító gazdaságok és a búzatermesztő partnereink a kiváló minőségű vetőmagjainkhoz, bár igaz, hogy az igény nagyobb volt a készleteink.

A Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat idén is két helyszínen várja a gazdákat

Milyen tanácsot lehet adni a fajtaválasztáshoz a gazdáknak?

A sikerhez ismerni kell a területet, az agrotechnikát és az előállítási, értékesítési célt. Más ajánlatot teszünk annak, aki nedves kukoricát termel és beszállít, mint annak, akinek saját szárítója van. Ugyanígy a búza esetében más a fajta ajánlatunk, ha csak takarmánybúza a termesztési cél, és más, ha a minőség is fontos. Ezekről bővebben beszélek majd a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatán tartott előadásaimban. Fontos, hogy a kiválasztás mindenképpen személyre, gazdaságra és területre, termesztési célra szabva történjen. Azt javaslom, ha adott egy ismert hibrid, ami jól szerepelt az adott táblán, akkor a gazda ahhoz viszonyítva keresse a többet, jobbat, esetleg más alternatívát biztosító új termékeket, amelyekből bő választékot találnak az új martonvásári fajták és hibridek között.

Általánosságban az a tapasztalatunk, hogy az a gazdálkodó ér el sikereket, aki jól ismeri saját adottságait és lehetőségeit, és ezáltal vagy tudatosan bevállalja, vagy pedig nem „csábul el” a magyarországi 20 tonnás kukorica-, vagy 12 tonnás búzatermés igéretétől.   Aki pedig tudja, hogy visszatérően aszályos területen dolgozik, az ne a rekordtermésre törekedjen a fajtaválasztásnál, hanem olyat nézzen ki magának, amelyiknek az átlagosnál jobb alkalmazkodóképességgel rendelkezik.

Tudjon meg még többet a fajtaválasztás fontosságáról és hozzon ki többet a földjéből! Ehhez jöjjön el a IV. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatra, Kaposvárra 2019. december 12-én vagy Debrecenbe 2020. január 16-án, ahol az agrárszakma kiváló eladói számolnak be a kukorica és a búza termesztéstechnológiai újdonságairól, és adnak tanácsokat a korszerűbb és hatékonyabb termesztéshez.

További információ és regisztráció a rendezvényre a konferencia hivatalos oldalán: https://www.magro.hu/konferencia/

További híreink

Az őzbakvadászat idején különösen érdemes megismerni az őzek szezonális viselkedését

2025.04.30.

Az őzbakokra jellemző a területfoglalás, március-áprilisban foglalják el territóriumukat és szigorúan védelmezik azt.

Több tízezer hízópulykát kellett idő előtt levágni a madárinfluenza miatt

2025.04.30.

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A korábban csapadékban bőséges vidékek is küszködnek az aszállyal Székelyföldön

2025.04.30.

Az elmúlt években komoly gondot jelentenek az évről évre visszatérő, egyre hosszabban tartó aszályos időszakok Romániában

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 200 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás