Lezárult a Közös Agrárpolitika új időszakának első előlegfizetési időszaka, amelynek keretében csaknem 136 ezer gazdálkodó részesült közel 194 milliárd forint támogatásban.

Az utóbbi évek gazdasági nehézségei - mint az inputköltségek jelentős emelkedése, az energiaválság vagy a tavalyi rendkívüli aszály, valamint az új rendszerre történő átállás természetes velejárójának tekinthető átmeneti időszak nehézségei - mellett kiemelt jelentőségű, hogy a gazdák által hosszú évek óta megismert kérelmezési, majd kifizetési menetrendet ebben az évben is sikerült tartani - írta meg az Agrárminisztérium.

Fotó: Pixabay

A 2023 tavaszán benyújtott egységes kérelmek után - 2023. október 16-a és november 30-a közötti előlegfizetési időszakban - hat jogcímen, összesen 194 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár. Ezzel a kérelmezők több mint 82 százalékát – mintegy 136 ezer termelőt – sikerült elérni. A kedvezményezettek számát tekintve ez az arány megegyezik a tavalyi év hasonló adatával.

A legnagyobb összeget, 139,6 milliárd forintot alaptámogatási jogcímen fizették ki, közel 135 ezer termelő részére. A Kincstár 133 ezer gazdálkodónak utalt csaknem 41 milliárd forintot újraelosztó támogatás jogcímen, amely új jogcímként a kisebb gazdaságok első hektárjaira nyújt plusztámogatást. Előleg kifizetésére került sor még az intenzív és extenzív gyümölcsösök támogatása jogcímen, valamint az anyajuhtartás és tejhasznú tehéntartás támogatása állattenyésztési jogcímeken.

Az előlegfizetési időszak lezárulta után a Kincstár decemberben rész-, valamint végkifizetéseket teljesít majd, ugyanezen jogcímeken.

Megosztás

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás