A szecsuáni bors több ázsiai ország kedvelt fűszere. Érdekessége, hogy a maghéja a felhasznált része, ami ritkaság a fűszerek világában. Hazánkban még nem terjedt el, pedig stabilan téltűrő, és egyik változata az enyhébb telejen még a lombját is megtartja. Több faj tartozik ide, vannak kis fává növők, mások pedig tőből elágazó bokrot képeznek.

Az OTP Agrár írta meg, hogy az, aki a szecsuáni borsról hallott már, egy kínai fűszernövényre gondol, és kevesen tudják, hogy néhány gyógykozmetikumnak is az alapanyaga. A szecsuáni bors névhez több, a Zanthoxylum nemzetségbe tartozó növény tartozik, ilyen a Z. bungeanum, Z. alatum és a Z. simulans. Ezek mind hasonló kinézetű fajok, az illatuk pedig szinte azonos. A simulans kisebb fává nő, az alatum pedig metszés nélkül már tőből elágazik, tehát természetes formája bokor. Ennek jellegzetessége, hogy nem csak a törzsén és a vesszőkön, hanem még a levél lemezein is tüskék vannak, ami igen látványossá teszi a növényt.

A szecsuáni bors több ázsiai ország kedvelt fűszere - Fotó: Youtube
A szecsuáni bors több ázsiai ország kedvelt fűszere - Fotó: Youtube

A kert madarainak is jót tesz, ha ilyet ültetünk, mert a magját kifejezetten szeretik, és bár az egész növénynek van egy jellegzetes fűszeres illata, ez sem zavarja őket, mert a sűrű ágrendszer és a sok szúrós vessző és levél között, azok védelmében szívesen tartózkodnak és raknak fészket. E fűszer neve onnan ered, hogy eredeti hazája Szecsuán tartományban van.

A szecsuáni bors a hagyományos kínai orvoslás egyik alapanyaga, a felhasznált növényi rész a 4-5 milliméter átmérőjű barnásvörös, nagy olaj tartalmú, szárított, szártalanított terméshéj. Íze jellegzetesen citrusosan csípős, önmagában kóstolva bizsergeti a nyelvet. Angol neve sechuan pepper, ennek a fordítása lehet a magyar név, noha a közismert fekete borshoz botanikai szempontból semmi köze.

Fűszer, számos gyógyhatással

Sokféle fűszerkeverék alkotója, ilyen többek között a kínai ötfűszer keverék, vagy a gomasio is. Magában is kapható egészben, valamint őrölve is kínálják. Az ételekhez adva „ázsiai ízt” kölcsönöz azoknak már igen kis mennyiségben. A gyömbér és a fahéj jól illik hozzá, emiatt a tenger gyümölcseihez és a desszertekhez is alkalmas hozzávaló. Viszketést csillapító hatásának köszönhetően több termék alapanyagául is szolgál, amelyeket ekcéma és pikkelysömör kezelésére alkalmaznak. Krémsamponokban és ránctalanító hatású krémekben is megtalálható a hatóanyaga - írták.

Az emberi felhasználása és a hatások

Humán vizsgálatok során a szecsuáni bors viszketéscsillapító hatásával kapcsolatban az átmeneti ránctalanító hatása is tudományosan igazolt lett. A növényben található egyik vegyület ígéretes lehet az Alzheimer-kór kezelésére, ezért az erre irányuló kutatások jelenleg is folynak.

Azt pedig már teszttel igazolták, hogy az ebben a kórban szenvedő állatok tanulási képessége is javult, miután a hatóanyaggal kezelték őket. A szecsuáni bors jó hatással van a koleszterin-, és vérzsírszintre is. Állatkísérletek során, ha a szecsuáni bors kivonatát adták elhízott egereknek, akkor az egyik ismert koleszterin csökkentő gyógyszer hatóanyagához a szimvasztatin-hoz hasonló hatást értek el. A terméshéjban megtalálható alkilamid vegyületek közül főleg a szanshool-nak köszönhető a fűszer csípős íze, valamint a helyi érzéstelenítő és viszketés csillapító hatása. A szecsuáni bors a benne lévő flavonoidok gyulladáscsökkentő hatása miatt mérsékelheti az irritábilis bél szindróma tüneteit.

Magyarország is alkalmas a termesztésére

A szecsuáni bors növények könnyen szaporíthatók magról, csak a vetést megelőzően hideghatásnak kell érnie a magokat. Ezt a téli időszak megoldja, így a legegyszerűbb a növények alatt kikelő kis magoncokat tavasszal, vagy ősszel átültetni. Hajtásdugványról is szaporítható, de mivel a magja gyorsan és jó arányban csírázik, azzal egyszerűbb. A növény gyorsan fejlődik, kártevője, kórokozója egyelőre nincs, és nem is invazív. Nagyobb cserépben, vagy dézsában is tartható, ebben az esetben rendszeres metszést igényel, hogy a gyökér és lomb aránya ideális maradjon. Gyorsan fejlődik, és már fiatal 2-3 éves korától terem, ezért hamar megkóstolhatóak a maghéjai.

Öntözni elég csak a kiültetést követő időszakban, mert később már „önellátó” lesz, nem vízigényes. A díszkertbe is nyugodtan ültethető, mert kimondottan szép növény. Ősszel piros maghéjak díszlenek rajta. Amennyiben sikerül egyenletesen és jól benapozott helyre ültetni, ahol a fényt bőven és minden irányból egyenlően kapja, akkor metszés nélkül is szimmetrikus és kompakt formát nevelnek a szecsuáni bors növények.

A Z. simulans faj, ami kis fává nő lombhullató, de szúrós ágai télen is jól mutatnak. A Z. alatum-ot is érdemes a díszkertbe telepíteni - annak ellenére hogy fűszerként haszonnövénynek számít - , mert ennek a lombja félörökzöld, azaz ha nincsenek hosszan tartó fagyos napok, akkor a lombja télen is megmarad. Kemény teleken a lombját lehullajtja és ebben az esetben tavasszal lombosodik ki újra.

Ez a növény is jó példa arra, hogy érdemes lenne a földrajzi és éghajlati viszonyok alapján a hazánkhoz hasonló területekről megismerni és használni az olyan növényfajokat, melyek nálunk is problémamentesen termeszthetők. Az amerikai és az ázsiai kontinensen is vannak olyan területek, melyek éghajlata, időjárási viszonyai szinte a mienkkel megegyezők, tehát az ott őshonos fajok, nálunk is egyszerűen megélnek - írta a cikk.

Megosztás

További híreink

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

10 titokzatos UFO-növény, amelyekért megőrülnek a lakberendezők

2025.03.15.

A lenyűgöző, lyukacsos levelű növények nemcsak egyedi látványt nyújtanak, hanem különleges hangulatot teremtenek otthonunkban vagy kertünkben is!

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Ma már csak egy vármegyére adtak ki riasztást zivatar miatt, az ország többi része fellélegezhet

2025.03.15.

Ma a délkeleti, déli határ közelében a délutáni órákban még előfordulhat zivatar. Csongrád-Csanád vármegyére első fokú riasztás van érvényben. Az ország többi részére vonatkozóan nincs figyelmeztetés.

Több mint 100 millió szállítmányt ellenőriztek a NAV munkatársai az eKÁER 10 éve alatt

2025.03.15.

Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át.

Komoly támogatásokat kapnak a gazdaságátvételhez a fiatal gazdák

2025.03.15.

A mezőgazdaság folyamatos megújulásának kulcsa a generációváltás, amelyet az Agrárminisztérium két új pályázati lehetőséggel is támogat

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 187 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás