Tavaly ősszel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) akkori kutatása szerint sikeresen termesztettek holdpor-szimulánsban mustárnövényt a kutatók, ráadásul ezek a növények magokat is teremtek. A szokatlan körülmények között kikelt magokat laboratóriumi vizsgálat alá vetették, hogy megnézzék, felvesznek-e mérgező nehézfémeket a holdpor-szimulánsból. Az eredményeket a kutatók háromszor is ellenőrizték, mivel nem hittek a szemüknek. A lélegzetelállító vizsgálati eredményekről az egyetem közölt részleteket.

Szokatlan eredményekkel szembesültek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Műszaki Intézetének szakértői, köztük Dr. Barkó György tudományos főmunkatárs és kutató csapata. A tavaly ősszel holdpor-szimulánsban sikeresen nevelt mustárnövények magjairól – a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kapott adatok alapján – kijelenthető, hogy a holdpor-szimulánsban kikelt első növények emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlanok, mivel nehézfémekkel telítettek. A növény a holdpor-szimulánsból többfajta nehézfémet vesz fel nagy mennyiségben. A vizsgálódás pozitív oldalát tekintve hangsúlyozták, hogy a napvilágot látott információk akár a tudomány hasznára is vállhatnak - közölte a MATE cikke.

Megérkeztek a MATE mesterséges Holdporral kapcsolatos legújabb kutatási eredményei - balról jobbra Muth Krisztina, Dr. Barkó György és Jessica Dias
Megérkeztek a MATE mesterséges Holdporral kapcsolatos legújabb kutatási eredményei - balról jobbra Muth Krisztina, Dr. Barkó György és Jessica Dias

„Újra és újra elültetve a növényt a folyamat a talaj tisztítására is használható, vagyis egy bizonyos ideig tartó tisztítási folyamatot követően a talaj mentesül a nehézfémektől. Ez a tapasztalat a földi körülményekre is átültethető, például az iparilag szennyezett talajok tisztítása történhet ezzel a módszerrel” – mondta Dr. Barkó György.

A nehézfémeken kívül a mustárnövény ritka földfémeket és könnyűfémeket is felvesz. A Hold talajában többek között mérhető mennyiségű tórium és urán van. Talán nem ezt az eredményt várták a MATE szakértői, viszont a laboratóriumi kutatások eredményei alapján elmondható, hogy a mustárnövény az uránt akkumulálja magába figyelemre méltó mértékben. 

A nehézfémeken kívül a mustárnövény ritka földfémeket és könnyűfémeket is felvesz
A nehézfémeken kívül a mustárnövény ritka földfémeket és könnyűfémeket is felvesz

Ezen kutatási eredmény mérföldkövet jelenthet a növényekkel kapcsolatos nem szokványos felhasználás tekintetében. Jessica Dias, a MATE Műszaki Tudományi Doktori Iskola PhD hallgatója szerint „jelenleg a növények újra és újra ültetése folyik ugyanabba a talajba, hogy lássuk, mennyi idő alatt milyen mértékben csökkentik a nehézfémek jelenlétét. Jelenlegi tudásunk szerint körülbelül egy év szükséges ahhoz, hogy a talaj mentesüljön a nehézfémektől” – tájékoztatott a doktorandusz hallgató. Az eredmények alapján egy év, illetve több növénytermesztési ciklus után az ugyanott termesztett növény végül étkezésre is alkalmas lehet.  

Holdporból készített eszközök és tárgyak

A MATE szakértőinek másik érdekes projektje, a holdporból 3D nyomtatással létrehozott építőanyagok (tégla), alkatrészek, szerszámok, eszközök előállítása. Ezzel a témakörrel foglalkozik Muth Krisztina, BsC gépészmérnöki hallgató. 

A MATE szakértőinek másik érdekes projektje, a holdporból 3D nyomtatással létrehozott építőanyagok (tégla), alkatrészek, szerszámok és eszközök előállítása
A MATE szakértőinek másik érdekes projektje, a holdporból 3D nyomtatással létrehozott építőanyagok (tégla), alkatrészek, szerszámok és eszközök előállítása

„A kutatásaim során a holdporral történő 3D nyomtatás lehetőségeit vizsgálom, különös tekintettel a mechanikai alkatrészek gyártására, hiszen egy meghibásodott alkatrész cseréjét (például egy holdjáró esetében) sokkal olcsóbb és könnyebb helyi anyagok segítségével megoldani, mint a Földről odaszállítani. Minél több helyben található anyagot tudunk beletenni a 3D nyomtatásba, annál jobban megéri. A kutatás során a holdpor mennyiségét változtatom és ennek a hatásait vizsgálom. Nagyon fontos a megfelelő szemcseméret eltalálása, hiszen teljesen más a Hold tengereinek és felföldjeinek szemcsemérete. A nyomtatás során az apró szemcse eloszlik, míg a durvább szemcsék gyorsan leülepszenek, így ennek az optimális összetételnek a megtalálása a célom. Kötőanyagként gyantát használok” – mesélt a kutatásáról a MATE hallgatója.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Európa-bajnoki címet szerezett madárinfluenzában Magyarország

2025.07.11.

A madárinfluenza járvány terjedése továbbra is komoly aggodalomra ad okot a baromfiágazatban.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Rekordméretű méhpusztulás sújtja a hazai méhészeket – Egyre nehezebb talpon maradni

2025.07.11.

Az elmúlt évtized legsúlyosabb veszteségét szenvedték el a hazai méhészetek. Az időjárás és a globális mezőgazdasági problémák egyre inkább sarokba szorítják a méhészeket, akik joggal teszik fel a kérdést: hogyan tovább?

A fák menthetik meg a magyar málnatermesztést

2025.07.11.

A nyári forróság, a száraz légkör és az erős napsugárzás perzselheti a gyümölcsöt és a leveleket is. A természetes árnyékolás és a mikroklíma szabályozása nélkülözhetetlen a magyar málnatermesztés sikerességéhez.

Azonnal leállította a környezetvédelmi hivatal a debreceni akkumulátoripari cég próbaüzemét

2025.07.11.

A Semcorp Hungary Kft. szeparátorfólia üzeme pontforrásainak próbaüzeméről készült mérési jegyzőkönyv szerint 7 túllépi a meghatározott határértékeket, ezért a környezetvédelmi hivatal azonnal leállította a folyamatot

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás