A minőségi baromfihús fogyasztását népszerűsíti az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT) közös kampánya. A harmadik legjelentősebb magyar exportcikk népszerűsítésének célja a baromfihús fogyasztásának növelése. A fehérjében gazdag hús sokféleségének és hasznosságának bemutatása annak érdekében történik, hogy a hazai baromfiból készült termékek a mindennapi étkezés részévé váljanak.

A kampány nyitó sajtótájékoztatóján Nagy István, agrárminiszter elmondta, hogy a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja. Közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást. Magyarországon a baromfihús a legnépszerűbb állati eredetű fehérjeforrás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyarok évente fejenként csaknem 35,5 kilogramm baromfit esznek. A tojásfogyasztás az utóbbi években folyamatosan nő, az egy főre jutó héjas tojásfogyasztás 2015-ben 133 darab volt, amely 2018-ra 158 darabra emelkedett éves lebontásban. A fogyasztás ösztönzéséhez elengedhetetlen, hogy a megismertessék a fogyasztókat a jó minőségű, egészséges és kedvező áron elérhető magyar tojással és baromfihússal. Ezért a kampány során törekednek ezen áruk széles felhasználási lehetőségeinek bemutatására.

Magyar baromfihús a magyar gyomorba: kampányt indított a minisztérium, a marketingközpont és a terméktanács - a képen Nagy István agrárminiszter kóstol Budapesten, a kampány nyitó sajtótájékoztatóján

Tojás-átláthatóság

Nagy István elmondta, hogy 2021-ben léphet hatályba az a minisztérium által készített jogszabály, amely pontosabb, egyértelműbb információk feltüntetését teszi kötelezővé a tojásoknál. A jelenleg még előzetes egyeztetésen lévő tervezet szerint az ömlesztett tojás esetében nemcsak az országkód magyarázatát, hanem magát a származási ország megnevezését is fel kell tüntetni. A hazai tojások esetében pedig a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni. Jelenleg a dobozos és az ömlesztett tojás esetében a származási országra vonatkozó információk csak közvetetten, a tojáshéjon elhelyezett kód által jelennek meg.

A magyar baromfihús népszerűsítésébe kezdtek

A miniszter elmondta, a koronavírus-járvány a baromfi- és a tojáspiacot is kedvezőtlenül érintette a vendéglátást, a közétkeztetést és a turizmust ért lezárások hatására. Továbbá komoly károkat okozott a madárinfluenza is, ugyanakkor a hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is képes volt helytállni, és a lakosság számára biztosítani a folyamatos élelmiszerellátást. Ehhez hozzájárult az is, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást. A sajtóközlemény szerint középtávon a baromfihús fogyasztás lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni a következő évtizedben. A Vidékfejlesztési Program pályázatinak segítségével támogatják a baromfitartó telepek korszerűsítését, új telepek építését, illetve a járványügyi kockázatokat csökkentő fejlesztéseket. A miniszter szerint további támogatásokkal segítik a minél magasabb szintű állatjóléti színvonal fenntartását is.

Így látja a termék tanácsa elnöke

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke kiemelte, hogy a baromfiágazat termelési értéke az elmúlt években átlagosan az élő állat szintjén 250-300 milliárd forintot tett ki. Egyes becslések szerint a tenyészalapanyaggal és feldolgozott élelmiszerrel ennek a dupláját is elérheti ez az érték. Ebből az étkezési tojás árbevétele tavaly 23,12 milliárd forint volt. Az idén a koronavírus- és madárinfluenza-járvány miatt az ágazat termelése 10 százalékkal csökkenhet. Baromfihúsból 700 ezer tonnát állítottak elő tavaly a BTT adatai alapján, étkezési tojásból pedig évente 1,2-1,3 milliárd darabot termelnek - közölte Csorbai Attila.

Szépen tálalt baromfihús

Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács „Bárhol, bármikor, baromfi. Jól teszed, ha ezt eszed!” elnevezésű, a baromfihús fogyasztását ösztönző kampánya a baromfihús sokféleségét mutatja be. Arra ösztönzi a háztartások döntéshozóit, hogy minél több és minél változatosabb formában kerüljön a csirke-, a pulyka-, a liba-, a kacsahús vagy akár a gyöngyöshús és a fácánhús az étkezőasztalokra. A kampánnyal vidéken 140, Budapesten pedig több mint 200 közterületi felületen lehet találkozni, valamint a rádiókban és az online térben is megjelennek a baromfihús beltartalmi értékei és az elkészítési információk. A kampányról a legfrissebb információkat az Agrármarketing Centrum honlapján is megtalálhatják az érdeklődők a https://www.amc.hu/baromfikampany/ oldalon.

További híreink

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Két front is csapadékot hoz, majd szárazabb idő és lehűlés várható

2024.10.09.

Szerdán nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, így a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Tovább terjed a madárinfluenza, több ezer ludat kell megsemmisíteni

2024.10.09.

Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Partnerhírek
Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás