Csütörtökön többnyire derült lesz az ég, kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a napsütést. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik a déli, délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33, 39 fok között valószínű, késő estére 21 és 30 fokra hűl le a levegő.

Este derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúl nyugati felén több lehet a felhő és ott nem zárható ki a záporok, zivatarok kialakulása a hajnali órákban, másutt csapadék nem várható. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű - jelezte előre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Pénteken általában több órára kisüt a nap. A Tiszántúlon főleg fátyolfelhők lehetnek. Nyugaton kora délelőttől, a középső országrészben főként a déli óráktól a gomolyfelhőzet is erősebben megnövekszik, nyugat felől nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk. A Tiszántúlon estig kevés helyen valószínű csapadék. Másutt nyugat felől egyre több helyen kialakulnak záporok, zivatarok, köztük heves is lehet, felhőszakadással, jégesővel. A délkeleti, majd a sokfelé északnyugatira forduló szelet erős, zivatarban viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 33 és 40, nyugaton helyenként 29 és 32 fok között valószínű.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett fátyolfelhőzetre és sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet. Több helyen előfordul záporeső, zivatar. Nagy területen megerősödik az északnyugati szél, zivatarban viharos széllökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 30 fok között alakul, de északkeleten, keleten helyenként 31, 35 fok is lehet.

Vasárnap a nyugati megyékben változóan, másutt inkább erősen felhős idő lesz a jellemző. Nyugaton csak néhol, máshol többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon, illetve zivatarban helyenként viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 25, 30, a felhős, csapadékos részeken 20, 24 fok között alakul.

Hétfőtől általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Az északi szél sokfelé megerősödhet, zivatarban viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban 11, 19, délután általában 24, 30, a tartósabban felhős, csapadékos részeken 20 és 23 fok között alakul.

Kedden a nap első felében még többfelé erősen felhős, második felében változóan felhős idő valószínű. Kezdetben akár több helyen, majd elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet. A hőmérséklet hajnalban 11, 19, délután általában 25, 30 fok között valószínű, de a felhős, csapadékos vidékeken 23, 24 fokot mérhetnek.

A jövő hét második felében újra a napsütésé lehet a főszerep 30 fok feletti hőmérsékletekkel.

Megosztás

További híreink

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás